A ma születésnapos Zdena Koubková története.
Nem kétséges, a harmincas évek első felében ő volt az akkor még gyermekcipőben járó női atlétika egyik, ha nem a legnagyobb csillaga. Sok szakágban volt kiemelkedő eredményre képes, 800 méteren világcsúcsokat is futott. Nevét mégsem találjuk meg a rekorderek között – Zdena Koubková különös története.
A kis Zdenka egy nyolcgyermekes családban született 1913. december 8-án a kelet-csehországi Paskovban. A család hamarosan Brnóba költözött, itt fejezte be az alapfokú iskoláit és kezdett el atletizálni, majd Prágában folytatta tanulmányait.
Sokoldalú tehetsége 1934-re már teljesen kibontakozott, a csehszlovák bajnokságon aranyat nyert 100, 200 és 800 méteren, továbbá távol- és magasugrásban. Ugyanennek az évnek a júniusában 2:16.4-re javította 800-on a világcsúcsot. Az augusztusi Női Világjátékokon Londonban pedig kereken négy másodperccel még ennél is gyorsabban futva lett aranyérmes, míg távolugrásban 570 centiméteres országos csúccsal bronzérmet nyert.
Ebben az időben kezdtek egyes lapok arról cikkezni, hogy Zdena meglehetősen férfias alkat, és jobban áll neki a nadrág, mint a szoknya. Egy idő után az akkor még nem szokványos szexvizsgálatra kényszerítették, de az nem hozott egyértelmű eredményt. Szerencsétlent aztán még azzal is megalázták, hogy a kontrollon készített meztelen fotóját engedély nélkül egy orvosi könyvben leközölték.
Koubkovánál aztán hamar betelt a pohár, 1935-ben inkább visszavonult, a következő évben pedig átoperáltatta magát férfivá (igen, igen, 86 évvel ezelőtt!), s onnantól Zdenek Koubek néven élt tovább.
Világcsúcsaitól utólag megfosztották.
A második világháború után kezdett el újra sportolni, testvére, Jaroslav rögbicsapatában játszott. Élete vége felé Prágában élt, egy nővel osztotta meg ágyát, asztalát. Ott is halt meg 1986. június 12-én.
Nyitókép: www.novinky.cz