A világ legjobb kapusa a kispadot koptatja, pedig már bizonyított

Gianluigi Donnarumma különös története.

gianluigi-donnarumma-613ce28ea2dc6.jpg

Alig kezdett kiöregedni az olaszok előző klasszis kapusa, Gianluigi Buffon, máris egy fiatal tálentumra szegeződtek a tekintetek - akinek történetesen épp ő a példaképe. Gigiót (ahogyan gyerekkora óta becézik) 14 évesen 250 ezer euróért szerződtette az AC Milan csapata, ahol 16 évesen (a Serie A történetének második legfiatalabbjaként) már a felnőtt csapatban lépett pályára. Hamar meglátták benne a klasszis potenciált, így a kezdőbe került, valamint eközben már az olasz válogatott korosztályos mérkőzésein is alapembernek számított.

A 2020-as Európa-bajnokságon a győztes csapat elsőszámú kapusaként bezsebelte a torna legjobb játékosa címet, de őt választották 2021 legjobb kapusának is az Aranylabda gálán. 22 évesen jelenleg ő vezeti a Transfermarkt legértékesebb hálóőreinek listáját Thibaut Courtois (Real Madrid) mellett 65 millió eurós becsült értékkel. Több, mint kétszáz lejátszott Serie A mérkőzés után 2021 nyarán érkezett jelenlegi csapatához, a Paris Saint-Germainhez annak reményében, hogy minél több trófeát zsebelhessen be (erre az AC Milannál töltött évei során nem igazán volt lehetősége). Azonban ezt követően érdekes helyzetbe keveredett.

34 meccse volt a PSG-nek Donnarumma érkezése óta. Ebből:

  • 12 alkalommal lépett pályára;
  • 3 alkalommal sérülés miatt nem lépett pályára;
  • 19 alkalommal a kispadon ült, vagy keretben sem volt.

Miközben a világbajnoki selejtezőkön az olasz válogatott meccsein továbbra is elsőszámú kapus, klubcsapatában a 35 éves Keylor Navas a favorizált játékos. Hogy miért? Senki sem érti. Ő maga sem igazán érzi jól magát ebben a helyzetben:

"Nem könnyű, mert megszoktam, hogy kezdőként játszom, szörnyű a kispadon ülnöm".

Szerencsétlenségére az újév sem végigjátszott mérkőzéseket hozott számára, hanem koronavírust, ugyanis január 4-én jelentette be a csapat, hogy Lionel Messi és további 3 játékos mellett ő is elkapta a kórt.

Ezek után remélhetőleg kimondhatjuk: nincs más hátra, mint előre. Beléptünk a katari labdarúgó-világbajnokság évébe, ami előtt még egy klubcsapat a Bajnokok Ligája trófeát is a magasba emelheti. Számos lehetőség nyílt Gigio számára, mi pedig kívánjuk neki, hogy mindet ki tudja használni.

Fotó: MAXPPP

Favorit

Kapcsolat: favoritblog01@gmail.com

Naptár

január 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása