Guineas csúcshétvége - ír kiadás

Következik a háromévesek első csúcshétvégéje Írországban is.

curragh.jpg

A brit és a francia verzió már lefutásra került, így sok újat nem tudunk mondani a szezon első klasszikusairól. Azok kedvéért, akik lemaradtak róla, röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

A 1000, illetve 2000 Guineas szerte Európában a hároméves telivérek első kiemelt erőpróbája, egyben a Hármas Korona/Tiara első ága. Előbbiben kizárólag kancák, utóbbiban a teljes Derby-évjárat vetélkedhet, ugyanakkor mindkettőt egy angol mérföldre (1600 méter) futják, mindkettő évszázados hagyományokkal bír és nem mellesleg mindkettő csúcskategóriás (Group1).

Az elmúlt hetekben más országokban már végig izgulhattuk ezeket a csatákat, köztük a három lóverseny-nagyiparból kettőben: holnap és holnapután harmadikként Írország teszi fel a pontot az i-re.

Ugyan már ma kezdetét veszi az Irish Guineas Weekend és a három nap folyamán számos Group besorolású futam rajtol el, a szombati fő attrakció egyértelműen a Irish 2000 Guineas lesz magyar idő szerint 16:20-kor. A Gr1-es klasszikusban az a Native Trail számít favoritnak, aki tavaly az Év Kétéveseként zárta a szezont, hibátlan mérlegét pedig csak néhány hete piszkolta be egy ezüstérem ugyanezen futam brit kiírásában.

108864-large.jpeg

Native Trail (jobb oldalt) istállótársa előtt hajtott fejet Newmarketben

Az ottani győztes, Coroebus neve ezúttal nem szerepel az indulók listáján, helyette viszont számos olyan ellenféllel kell majd szembenéznie, akivel ott nem találkozott. A helyi erők túlsúlyban vannak, élen a Coolmore-lovakkal, akik közül Joseph O'Brien Buckaroo-ja képviseli a legjobb esélyt, de apja, "a nagy Aidan O'Brien" is több vasat tart a tűzben Ivy League-gel az élen.

A két évjáratverseny között az idősebb lovak is vetélkednek egy patinás összecsapásban, egészen pontosan vasárnap 15:40-kor rajtol el a Tattersalls Gold Cup (Gr1). A 2100 méteren Lord North szereplését övezi legnagyobb várakozás, legalábbis a fogadók részéről: Gosdenék heréltje március végén holtversenyben győzött a Dubai Turfon egy erős nemzetközi mezőny ellen a Dubai Világkupán, az évek során viszont már megtanultuk, az emirátusi sikereket nehéz összemérni az Európában jegyzettekkel.

A legkomolyabb ellenfél itt is egy Joseph O'Brien idomítás lehet, egészen pontosan State Of Rest, aki legutóbbi három futására három külön kontinensen kasznizott be egy-egy Gr1-trófeát, utoljára május elején a Prix Ganay-ban Franciaországban. Az igazat megvallva a fogadókkal és a médiahájppal szembemenve mi előbbre várjuk a pej mént, mint az osztalékok szerinti favoritot.

100000-large.jpeg

State Of Rest (középen) Európába csempészte a Cox Plate fődíját (is)

Végezetül 16:45-kor a kancák zárják a sort az Irish 1000 Guineas-ben. A felállás hasonló, mint a "fiúknál": az esélyek élén a brit verzió harmadik helyezettje, Tuesday, őt pedig számtalan kisebb, de kiemelt felkészítő győztese követi, csak hogy a legfontosabbakat említsük: Homeless Songs, History, Concert Hall és Hermana Estrella.

Írországban nem megy ritkaságszámba az O'Brien-fölény, olyannyira, hogy az eddig említett öt ló közül hármat a mester készít, a favorittal az élen, de fia, Joseph is szerepeltet egy nem éppen outsider kancát - itt is. Hogy ez a verseny, vagy általában véve a hétvége szerepelni fog-e a szezon legnagyobb Coolmore menetelései között, majd rövidesen megtudjuk, de hazai pályán mindig számítani kell a helyi nagyágyúkra.

Képek: Horse Racing Ireland, Racing Post

Favorit

Kapcsolat: favoritonline01@gmail.com weboldalunk: https://www.favoritonline.hu/

Naptár

július 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása