Magyar házidöntő

Fucsovics Márton nyerte meg a pozsonyi, 68 ezer euró (27,5 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát.

fhdqcoxwaegiwj.jpg

A magyar házidöntőben Marozsán Fábiánt győzte le. Az elitet felvonultató ATP Tour alatt lévő, "másodosztálynak" számító Challenger Touron először fordult elő, hogy két magyar vívta a döntőt. A viadal korábbi bajnokai között egyébként olyan neves játékosok találhatók, mint a Grand Slam-döntős ciprusi Markosz Bagdatisz vagy az olimpiai aranyérmes svájci Marc Rosset. - írja az MTI.

A világranglistán 109. Fucsovics - a viadal második kiemeltje - számára azzal, hogy bejutott a döntőbe, gyakorlatilag biztossá vált, hogy főtáblás lesz a januári Australian Openen (ahol Novak Djokovic hároméves kitiltása ellenére indulhat). A 30 éves nyíregyházi teniszező eddig egy ATP- és négy challenger-trófeát gyűjtött.

A 192. helyen álló, szintén Davis Kupa-válogatott, 23 esztendős Marozsán augusztusban rögtön megnyerte első challenger-döntőjét a boszniai Banja Lukában, és második fináléjára készülhetett.

A szlovákiai végjátékban a kupa mellett 90 világranglistapont és 9200 euró (3,7 millió forint) volt a tét a két magyar számára. A fináléban az esélyesebb Fucsovics irányított, az első szettet simán, 33 perc alatt megnyerte. A másodikban Marozsán komoly küzdelemre késztette riválisát, aki a játszma közepén tudta elnyerni az ő szerváját, előnyét pedig végig megtartotta.

Eredmény, döntő:

Fucsovics Márton (2.) - Marozsán Fábián 6:2, 6:4

Ezzel Fucsovics visszakerült a TOP 100-ba (pillanatnyilag 97.)

Forrás: MTI, kép: @HUNgarianTENNIS Twitter

Favorit

Kapcsolat: favoritonline01@gmail.com

Naptár

február 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28
süti beállítások módosítása