Bondár elődöntős

Az első helyen kiemelt Bondár Anna bejutott az elődöntőbe, a másodikként rangsorolt Udvardy Panna ugyanakkor a nyolc között búcsúzott a csehországi Olomoucban zajló, 75 ezer dollár (27,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női ITF-tenisztornán.

bondar_1.jpg

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a WTA-rangsorban 106. - ezzel a legelőkelőbb helyen álló magyar - Bondár a pénteki negyeddöntőben a liechtensteini Kathinka von Deichmann-nal (249.) csapott össze. A találkozó első játszmájában Bondár ellenfele első és utolsó adogatójátékát is megnyerte, így viszonylag simán előnybe került (6:3), majd a második felvonásban is elhúzott 3:0-ra. Ekkor a rivális összeszedte magát és 6:4-gyel egyenlített, de a döntő szettet nagy csatában, 6:4-re ismét a magyar teniszező nyerte, aki így a 2 óra 32 perces küzdelem után készülhet az elődöntőre. Ott a német Carolina Kuhl (501.) vár majd rá.

A morvaországi viadalon Udvardy (134.) a dél-koreai Dzsang Szudzsonggal (254.) csapott össze a nyolc között, s bár nagy csatára késztette ázsiai riválisát, az ellenfél 2 óra 26 perc alatt 7:5, 7:6 (7-3)-ra nyert.

Forrás: MTI, kép: @fedetenismadrid X

 

süti beállítások módosítása