Fucsovics Márton a 2021-ben döntős Matteo Berrettinivel, Udvardy Panna pedig a 17. helyen kiemelt Anna Kalinszkajával kezd a wimbledoni teniszbajnokság főtábláján.
A pénteki sorsoláson a 2021-ben negyeddöntős Fucsovics (69.) - aki Magyarországon készült a viadalra - a világranglistán jelenleg elfoglalt helyek alapján nem járt rosszul az olasz Matteo Berrettinivel (60.), ugyanakkor a 28 éves, korábbi finalista rivális - aki sérülés miatt sokat kihagyott - korábban volt hatodik is az ATP rangsorában, nyolc ATP-viadalt nyert és egyértelműen a fű a legerősebb borítása.
Ráadásul Fucsovics ha legyőzi Berrettinit, a folytatásban a papírforma szerint a jelenlegi lehető legnehezebb ellenféllel, a világelső, szintén olasz Jannik Sinnerrel csaphat össze.
Marozsán Fábián (45.) - aki tavaly éppen itt volt először főtáblás Grand Slam-tornán - szerencsésebb volt, ugyanis elsőként a német Jan-Lennard Struff (41.) vár rá. A 34 éves német ugyanakkor nem lesz könnyű ellenfél, ugyanis alig több mint egy éve még 21.-ként jegyezték, eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét pedig idén a müncheni salakon aratta. Wimbledonban a legjobbja a 2018-as negyeddöntő, tavaly csípősérülés miatt nem indult, előtte pedig kétszer egyből búcsúzott, igaz, Danyiil Medvegyev és Carlos Alcaraz személyében kifejezetten nehéz ellenfelei voltak.
Ha Marozsán továbbjut, a második körben a kínaiak 32. helyen kiemelt játékosa, Csang Csi-csen várhat rá.
A nőknél - a képen látható - Gálfi Dalma (128.) és Udvardy Panna (134.) is a selejtezőből vívta ki főtáblás helyét: a 128-as elitmezőnyben előbbi az egyiptomi Mayar Sheriffel (76.), utóbbi a 17. helyen kiemelt Anna Kalinszkajával kezd.
A 28 éves Sherif pályafutása legjobbjaként 31. is volt a WTA-rangsorban, de Wimbledonban még soha nem nyert főtáblás meccset, Gálfi ezzel szemben tavaly a harmadik fordulóig jutott. Továbbjutás esetén a 11. helyen kiemelt amerikai Danielle Collins lehet a magyar teniszező következő ellenfele.
Udvardynak már az első körben is kifejezetten nehéz dolga lesz, ugyanis a 25 esztendős Kalinszakaja idén negyeddöntős volt az ausztrál nyílt bajnokságon, a dubaji ezres versenyen pedig egészen a fináléig menetelt. Udvardy 2022-ben tudott meccset nyerni Londonban, a mai napig az pályafutása egyetlen GS-főtáblás sikere.