Papíron futották a Derby-t

Senki nem szakított nagyot a fogadásokon a hétvége két ír csúcsfutamában.

losangeles.webp

Tegnap futották a kontinens utolsó kiemelkedő presztízsű Derby-jét, egészen pontosan az írekét. De nem csak a háromévesek mérték össze erejüket.

A háromnapos lóversenyünnepen Curragh versenypályán szombaton a hároméves és idősebb kancák alapozták meg a hangulatot a másnapi Derby-re a Pretty Polly Stakes-en. A bukik két brit vendéget, Bluestockingot és Emily Upjohnt adták az első két helyre, és – mint kiderült – ennél pontosabbak nem is lehettek volna.

Pedig nagyon sokáig úgy tűnt, Emily Upjohnnak ezúttal nem akad kihívója: magabiztosan lépett el a mezőnytől a befutó elején, és folyamatosan növelte előnyét. Csakhogy érkezett Bluestocking, akit Rossa Ryan a legjobbkor robbantott, és elkapta ellenfelét.

Camelot négyéves lánya ezzel karrierje első Group 1-es sikerét aratta.

Érdekesség, hogy tavaly fél hosszal csúszott le az Irish Oaks aranyérméről, most pedig épp ennyivel előzte meg Emily Upjohnt. A szerencse most bizonyára kárpótolta tavalyi „elmaradását” Ralph Beckett tréner úrnak. Most pedig kezdhetnek gondolkodni, hova vigyék legközelebb a kancát.

„Az ember azt gondolná, hogy a Nassau a megfelelő verseny” - mondta Beckett. „Nyilvánvalóan szereti Yorkot, hiszen kétszer is jól futott ott, így a Yorkshire Oaks valószínűleg szintén jó ötlet lenne. Azt gondolom, hogy a körülményeknek megfelelőnek kell lenniük, és ma azok voltak. Ez nagyon jó eredmény Rossa számára. Jó volt látni a családját a pályán. Szeretek a Curragh-ba járni, bár nem mindig volt kegyes hozzám!”

Másnap a háromévesek Ír Derby-jében aztán szintén érvényesült a papírforma, ezúttal a hazaiak javára. Az Epsom Derby bronzérmese, Los Angeles megragadta a lehetőséget javítani, és izgalmas csatában, de végső soron magabiztosan utasította maga mögé Sunway-t és Ambiente Friendly-t. Utóbbi így az Epsom Derby után ismét egy O’Brien idomítás előtt hajtott fejet.

Valószínűleg nem árulunk el újat azzal, hogy Camelot fia nem az ír zseni első bajnoka. Az Epsom Derby-ben kerek tizedik sikere is rekordnak számít, itt azonban még magasabb babérokra tör:

immáron 16. alkalommal nyerte meg az Ír Derby-t.

És mi lesz a következő? A határ a csillagos ég! Ezzel a győzelemmel Los Angles mind a St. Leger, mind a King George VI and Queen Elizabeth Stakes esélyeseinek listáján nagyot lépett előre.

Örömteli számunkra, hogy mindkét Gr1-es futamot egy Camelot ivadék nyerte, azaz a győztesekben Kincsem vére is csörgedez.

Nyitókép: Racing Post

süti beállítások módosítása