Szezonértékelő

A nagydíjak tükrében!

2026 a változások éve lesz? Azt nem tudjuk, de elolvadt a Csontos istálló elképesztő fölénye.

E sorok írásakor mindössze 9 millióval vezet „Csonti” Maronka előtt, amivel azért biztosan bajnok lesz. (A szokásos százalékos listánkon - pillanatnyilag - a Csontos istálló nincs az első háromban!) Májusban – azaz jóval a derbygyőzelem előtt - megírtuk: semmi kétségünk viszont, hogy Gábor meg fogja előzni Kovács Sanyit az idény végén a második pozícióban.

Be is jött, bár ez az immár hagyományosnak nevezhető írás kizárólag a nagydíjakat hivatott elemezni.

Lovak:

Csak Mammasita nyert három kiemeltet, így a hivatalos szavazástól függetlenül nálunk Ő az Év Lova. Fantasztikus szezonja volt. Az egyik kétszeres bajnok, a káprázatos nemzetközi győzelmet jegyző Carlos Ray is Molnár Gyöngyihez köthető.

Mellette az Alagi Díjban, a magyar lóversenyzés történetében először 2 percen belüli idővel győző Mirash King a másik duplázó, aki az „Alagi-Nemzeti” duplát szállította Etemovicéknak. Az Alagi Díjat öt éve Georgiev istálló nyeri, de csak kettő lett közülük később derbyhős!

A három kétéves futam kupái három lónál, akik közül nekünk Angel Dance nyújtotta a legemlékezetesebb előadást, bár Direktor hét hosszas győzelme szinte példátlan a Kritériumban. (Utoljára 2008-ban láthattunk ekkora diadalt. Akkor Possibellino nyert 8 hosszal.)

klasszikusokban négy hős született, hiszen Mammasita itt duplázott (1000 G. & Oaks).

A cikk további olvasásához fizessen elő a Telivérre, a Racing Portal hírlevelére.

Előfizetés: hungarianturfclub@gmail.com

süti beállítások módosítása