Egy igazi jolly joker bemutatása következik…
Tőzsdeügynök, teniszező, de számunkra a legrelevánsabb: telivér tenyésztő, illetve futtató. De lássuk mai alanyunk honnan indult, és hová ért fel.
Ogden Mills Phipps New Yorkban látta meg a napvilágot 1908. november 26-án, egy jómódú család gyermekeként. A Harvardon végzett, teniszező múltja is rejtegetett magában fénypontokat, hiszen beválasztották a Tenisz Hírességek Csarnokába. Azonban ne szaporítsuk tovább a felesleges szavakat, térjünk rá a lóversennyel kapcsolatos tevékenykedéseire. Családjából ragadt rá a sport szeretete, hiszen édesanyja rokonságából többen is kedvelték a lovakat. Az 1926-ban megalapított Wheatley Stable örökre belevéste a mama, Gladys Mills Phipps nevét a galopptörténelembe, hiszen egyszerűen a “Lóversenyzés First Ladyje“-ként hívták.
De hogy mit ért el a fia?
Néhány évtizeddel később, pontosan 1959-ben alapító tagja volt a New York Racing Association-nek. Ez közel sem minden, ugyanis a Jockey Club elnöke volt 20 évig, valamint nevéhez fűződnek olyan gyöngyszemek, mint az általunk nemrégiben méltatott csodakanca Ruffian, akinek tenyésztője volt, de nővérének Barbara Phipps Janney-nek ajándékozta. A ráadás pedig, hogy a legendás Big Red-et, vagy magyarul Nagy Vöröst, Secretariatot mindösszesen egyetlen érmefeldobás választotta el a tulajdonától, és a szerencse nyújtotta Penny Chenery markaiba.
Balszerencse mellett viszont kijutott a jóból bőségesen, legsikeresebb telivérei közé sorolható Buckpasser, aki 11 futamából 9-szer learatta a babérokat, továbbá az Egyesült Államok Hall Of Fame-je választása bizonyítja kiválóságát, ahogyan Personal Ensign, és Easy Goer kivételességét sem felejti, ugyanis utóbbit csupán egy hajszál, és egy acélos rivális Sunday Silence választotta el a Kentucky Derby megnyerésétől.
A Racing Portal olvasói emlékezhetnek rá, hogy több részben mutattuk be a lóversenytörténelem máig legnagyobbnak vélt versengését. A két telivér rivalizálása nem ért véget a rózsák futamával, átívelt a Preakness Stakes-en, ahol ugyancsak a fentebb említett ellenfél került ki győztesen a megmérettetésből, majd Belmontban került pont a csata végére, így nemhiába írták le Easy Goer teljesítményét a “szuperló” kifejezéssel illetve. Vele látható a képen.
Habár a Kentucky Derby megnyerése minden álma volt, a sors mégsem akarta, hogy sikerüljön neki, hisz kétszer is közel került hozzá, de a győzelem csak nem érkezett el.
Mintegy vigasztalásként két Eclipse Award trófeával büszkélkedhet, és a Belmont Park-ban a Gr1-es besorolású Odgen Phipps Handicap őrzi mindmáig nevét.
Magánélete sem jellemezhető unalmasként. A második világháború idején az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgált. Idővel partnere lett a Smith Barney & Co. cégnek, ami egy multinacionális pénzügyi szolgáltató. Hobbija volt a festmények gyűjtése, olyan világhírű művészek alkotásainak, mint Claude Monet, vagy John Singer Sargent. Ha már a gyűjteményeiről van szó, nem mehetünk el említés nélkül a világ különböző pontjairól beszerzett orchideái mellett sem, mely igen egyedi szabadidős tevékenységként volt számon tartható akkoriban a férfiak között. Családi élete nem volt habostorta. Két feleségétől négy gyermeke született, a sors viszont kettőt idő előtt vett el tőle. Egyikük öngyilkosságban, másikuk egy tűzeset következtében hunyt el.
Odgen Phipps 2002. április 21-én tért örök nyugovóra Floridában. Halálát a versenyzésben „egy korszak vége”-ként emlegetik.
Holnap a 2019-es derby krónikájával jövünk!
kép: paulickreport.com