Tényleg tündérmese

Egy sportújságírónak mindig jó egy sikerről írni.

Ilyenkor sokkal gyorsabban szaladnak az ujjak a klaviatúrán, és sokkal könnyebben állnak össze mondatokká a gondolatok.

Nem habozunk tehát, hogy mi is ejtsünk pár szót, a tenisz legfrissebb üdvöskéjéről.

„A tündérmese folytatódik” – használta több tenisz szaklap is az kissé talán elcsépelt mondatot Cori Gauff tegnapi győzelme után. Ne hibáztassuk őket, hiszen amit ez a 15 éves lány produkál, azért az minimum mesébe illő.

2018-ban az amerikai „Roland Garros junior wild card series” megnyerésével jutott el az idei francia nyílt nemzetközi teniszbajnokságra. Amit többek döbbenetére meg is nyert. Ez azért nem olyan ritka a tenisztörténelemben, mégha nem is íródik ilyen történet minden esztendőben.

A még mindig csak 15 esztendős és a világranglistán még mindig csak 313. atlantai lány, azonban egy hét alatt gyakorlatilag a világ leghíresebb embere lett és ez kicsit sem túlzás.

Angliába érkezvén a rögtön a selejtező első kiemeltjével találta magát szemben. A spanyol Bolsovát azonban meglepően könnyen intézte el. 72 perc alatt alakult ki a 63 64-es végeredmény. Ezt követően sem az orosz Ivakhnenko, sem a belga Minnen nem tudta megállítani és máris ott találta magát a wimbledoni főtáblán.

15 évesen!

A tündérmese aztán az első fordulóban is folytatódott, amikor is az egyéniben ötszörös wimbledoni bajnokon, Venus Williams-en is túl lépett. Ekkor kapta fel nevét a világsajtó. Azóta íródik igazán, az a már többször emlegetett tündérmese. A szlovák Rybarikova és a szlovén (WTA 60.) Hercog tegnapi (meccslabdákat hárítva elért) legyőzésével Cori ott van a negyedik fordulóban azaz a legfiatalabb női játékosként érte meg a második hetet Londonban. (Sőt még vegyespárosban is küzd a további álmaiért.) Naná, hogy mindenki imádja.

Jöhet a hetedik kiemelt Simona Halep. Izgatottan várjuk, de ma pályán Nadal és Federer  is. Imádjuk Wimbledont! No, meg az ilyen storykat.

Kép: Reuters Sports Twitter

süti beállítások módosítása