Születésnapján röviden bemutatjuk, a lóversenyzés legszűkebb klubjának negyedik, egyben utolsó tagját
Ahmed bin Salman bin Abdulaziz Al Saud a másik három már korábban bemutatott úriember mellett, a negyedik tagja, aki elmondhatja magáról, hogy mind Epsom, mind pedig Kentucky derby-nyerő.
Al Saud 1958. november 17-én született Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában, Salman bin Abdulaziz király harmadik gyermekeként. Colorado School of Mines-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait, majd a Wentworth Katonai Akadémiát is elvégezte. Ezt követően visszatért Szaúd-Arábiába és csatlakozott a szaúdi légierőhöz.
Leszerelvén megkezdte üzleti tevékenyégét, amely igencsak szerteágazó volt.
Főiskolai barátjával, Richard Mulhall-lal közösen kezdtek bele versenyló futtatásba. 1994-ig Universal Stable néven futatott, majd létrehozta a a Thoroughbred Corporation-t és öt évvel később máris futtatói karrierje csúcsára ért. Megnyerte ugyanis az Epsom Derbyt Oath révén, akit a legendás Henry Cecil idomított. Ezt követően Amerikában is a csúcsokat ostromolta. 2001-ben Preakness és Belmont takaró Point Given-en, 2002-ben pedig War Emblem a hallhatatlanok társaságába léptette Kentucky Derby győzelmével.
Élete legjobb befektetéseként beszélt erről az ügyletről, hiszen csak három héttel a derby előtt vásárolt 90%-os tulajdonrészt a lóban.
Még egyszer: a világ két legnagyobb derbyjét eddig kizárólag: Paul Mellon, Michael Tabor és John W. Galbreath tudta megnyerni mai főszereplőnkön kívül.
Ráadásul ő volt az első arab Kentucky Derby nyerő tulajdonos.
A sors fura fintora, hogy ezt a kitüntető címet nem sokáig „viselhette”, hiszen pár héttel a Derby után, egész pontosan 2002. július 22-én szívrohamban elhunyt. A Thoroughbred Corporation viszont ma is létezik. Kb. 60 ló van edzésben, többnyire Bob Baffert, D. Wayne Lukas és John Shireffs kezei alatt, legalább 45 tenyésztővel szorosan együttműködve, leginkább a Lexingtoni Mill Ridge Farmban.
Sajnos ingyenes képet nem találtunk róla, de itt több is látható.