Hosszú nappalok – rövid éjszakák

Minden fenyegető előhang ellenére elrajtolt az év első Grand Slam tornája. Ráadásul nekünk magyar szurkolóknak nem is akárhogy.

Babos Timi ugyan búcsúzott egyesben az első fordulóban, de párosban természetesen komoly sansznak számít állandó partnerével, Kiki Mladenoviccsal.

Fucsovics Marci ismét szárnyal az ötödik kontinensen, és miatta igazán érdemes korán kelni vagy éppenséggel le sem feküdni. Már a 16 közé jutásért léphet pályára, ráadásul csakúgy mint két esztendővel ezelőtt, ismét az élő legenda, Roger Federer ellenében.

A nyitófordulóban aratott győzelme, az ATP 13. Shapovalov ellenében sem volt éppenséggel elvárható, azaz az igazi bravúrkategória, de aztán két nála fiatalabb teniszezőn magabiztosan jutott túl. Most jöhet a visszavágó a két évvel ezelőtti vereségért. Ez azonban most nem sokon múlt. Alig egy órával ezelőtt még, az ausztrál Millman a döntő szett super tie-breakjében 8:4-re vezetett a svájci ellen, de Roger onnan tudott fordítani és továbbjutni. Ma közel sem játszott olyan színvonalon, mint két esztendővel korábban, így izgalommal és reménykedve várjuk a vasárnap hajnali találkozót. Ez volt a legenda 100. győzelme az Aus Openen.

A hölgyeknél Serena Williamsnek most sem jöhet össze a 24. GS trófea, mert a nála húsz hellyel hátrébb rangsorolt Qiang Wang három játszmában foszlatta szerte az erről szőtt álmait. Búcsúzott a címvédő Osaka is.

Sokak kedvence, a nyitóképen látható Caro Wozniacki könnyek között jelentette be karrierjének végét még decemberben. Most pedig az Ons Jabeurtől elszenvedett vereség után ismét gombóccal a torkában búcsúzott a tenisz körforgásától. Hatalmas tapsot kapott és a pályatársak is könnyfakasztó szavakat mondtak búcsúja kapcsán.

Hamarosan második hetére fordul az ausztrál nyílt nemzetközi teniszbajnokság, de holnap (szombat) hajnalban Timiékre egy komoly erőpróba vár. Az egyesben világelső, és a hazai közönség támogatását élvező Asleigh Barty, a nála nyolc évvel idősebb (31), ezáltal sokkal tapasztaltabb német Julia Görgesszel az oldalán kemény erőpróba lehet Kikiéknek.

Hajrá magyarok! Továbbra is imádjuk a teniszt!

Képek: Tennis Now twitter, ATP Tour twitter

süti beállítások módosítása