“Fáj kimondani, de az Epsom Derby folyamatosan veszít relevanciájából.”
Még júliusban jelent meg a TRC sorain Chris Smith felvetése, miszerint az Epsom Derby manapság már csak tradíció, de tényleges gyakorlati értéke egyre elveszni látszik, aminek nekünk is igazat kell adnunk, hiába “szapuljuk” a hasonló problémákkal küzdő Kentucky Derby-t meg úgy általában az egész amerikai “klasszikus-hajcihőt “sokkal többet. Ezt a gondolatmenetet hozzuk el ma Önöknek.
“Nincs még egy olyan verseny, mint az Epsom Derby. Semmi nem érhet a közelébe. Nincs semmi ilyen jelentős, feszült, ekkora következménnyel járó másfél mérföld. Ez számomra többé már nem így van.” – írja bevezetőjében Smith.
A Derby a legjobb hivatkozási pont, mikor egy lovas megpróbál emlékezni, mi mikor történt. Definiál egy évet és felméri a lovak értékét. Mindenki meg akarja nyerni. Perspektívába helyezi a sportot. A tenyésztők nem a szakértők, hanem Epsom Derby-győzelem alapján választják ki a párosításokat. Csakhogy ebből semmi nem igaz. Már már nem.
Az idei Irish 2000 Guineas győztes trénere, Ger Lyons nyilatkozta a Nick Luck Daily podcastben: “Mindegy, hogy az Epsom vagy az Irish Derbyről beszélünk, ezek nem szerepelnek a bakancslistámon. Tetszik a Guineas koncepciója, továbbá a mérföldes vagy egy és egynegyed mérföldes versenyek. Ezért le fognak fejezni, de az elmúlt néhány évben a Derby elvesztette misztikumát. Talán Sea The Stars óta.”
“Azt mondják, ha nyer is lovad egy Derby-t, akkor is vissza kell hoznod tíz furlongra (2000 méter) nyerni, hogy értékesnek számítson a tenyésztésben. Manapság a Derby úgy tűnik, leértékeli a lovat.“
Ehhez Smith hozzáfűzte: “Félreértés ne essék, ez nem értékeli le Serpentine-t [az ismeretlenségből öt és fél hosszal nyerve, végig vezetve sokkolta idén az epsomi közönséget – szerk.]. Mert egészen eddig egyáltalán nem is volt értéke.”
Galileo az apja, az anyja pedig második lett az Oaks-ban. Két örökítő állóképességre, egy olyan korban, mikor már az égvilágon senkinek nem kell állóképesség, még magának a Coolmore-nak sem, akik az igazat megvallva az egyetlen, akik – valószínűleg szentimentális okokból – még mindig tenyésztenek Derby-nyerőket. Ezért indítanak minden évben annyi lovat a versenyben – aztán mit kezdenek velük?
A lóverseny ellentmondásos, ha a távokról van szó. Volt idő, mikor még négy mérföldön arattak bajnokokat. Ma legfeljebb másfél mérföldön kell teljesíteniük, hogy a génállományuk aztán érjen valamit az árveréseken. Talán néhány év múlva már 2000 méter is az állóképesség tesztje lesz. Az Egyesült Államokban már az.
Ez elkerülhetetlen következménye a modern kereskedelmi tenyésztésnek, ami hosszútávon szegényebbé teszi a sportot, a telivért egy gyengébb fajtává, az Epsom Derby-t pedig egyre irrelevánsabbá. Ennek ellenére jövő június vagy július, vagy bármikor is futják a 2021-es kiadást, még mindig az év meghatározó pillanata lesz.
A cikk forrása Thoroughbred Racing Commentary.