A labdarúgás nem a mi sportágunk. Nem értünk hozzá! Pár szót azért szeretnénk szólni mi is arról, hogy mégis mi zajlik ebben az országban.

Röviden: FUTBALL FORRADALOM!

Persze ez kicsit sem meglepő. Azok után, hogy 2016-ban nem csak a sportlapok hozták címlapon a magyar válogatott remeklését és a szurkolók franciaországi megmozdulásit, őszintén ki számított másra?

Idén, ha egy esztendőt késve is a futball jött el hozzánk. Budapest pedig olyasvalamit mutatott a világnak, amit senki más a 11 rendező ország (város) közül. Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy kizárólag nálunk lehetnek 100%-os kapacitású meccsek, hanem az a közeg, ami az egész EB-t körbeveszi. Ki kell jelenteni: hazánkban semmi nem fontosabb most, mint ez a csodálatos játék. Sem a vírus, sem az infláció, sem a munkahelyek tízezreinek elvesztése nem érdekli annyira a magyarokat mint az Európa-bajnokság.

EB-láz van ezt senki sem tudja elvitatni.

Nem csak a fellobogózott Budapest emlékeztet erre minduntalan bennünket, hanem az utcákon rendre pirosban vonuló tízezrek.

Nyilván minden futballszurkoló számára kellőképpen fontos, hogy Magyarország még soha nem rendezett kontinenstornát. Az sem éppen elhanyagolható, hogy csoportunkba a címvédő (Portugália) és a két utolsó világbajnok (Franciaország, Németország)  került.

Mindez azonban nem váltana ki ekkora érdeklődést ha a mi fiaink elve pofozógépnek kényszerülnének ebben a kvartettben. Erről szerencsére szó sincs.

Talán a  lóverseny és a futball az a két sport, amely a legtöbb emóciót képes kiváltani a rajongóiból. A stadionban, szombaton folyvást magyar és francia szurkolókat láttunk közösen fotózkodni. Örök emlékek lesznek ezek a képek. Ez a futball ünnepe, itt még véletlenül sincs egy hangos szóváltás sem, nemhogy fizikai atrocitás.

Ráadásul a Népstadion utolsó éveiben a felső karéj veszély miatti lezárása miatt, a magyar labdarúgó válogatott emberemlékezet óta nem játsz(hat)ott ilyen látogatottság mellett. Hogy mégis mikor utoljára?

Pontosan 30 esztendővel ezelőtt, 1991. április 17-én a Szovjetunió válogatottját fogadtuk a Népstadionban, amire 60,000 szurkoló látogatott ki.

Azóta ekkora közönségről hazai pályán csak álmodott mindenki. Ezeknek a srácoknak azonban most megadott, hogy a futball évszázados történelmében először idehaza képviseljék nemzetü(n)ket. Nekünk pedig az, hogy ilyen létszámban és hangerővel buzdítsuk őket.

Kicsit sem túlzás: EB láz tapasztalható Magyarországon. Nem csak a stadionban és a szurkolói zónában témák a meccsek, hanem gyakorlatilag mindenütt. Erről beszél a "postás, a rendőr a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő" - ahogyan azt Deák Bill Gyulától megtanultuk. A magyar válogatott két mérkőzése igazi ünnepnappá vált, mondhatni tizenötmillió magyar tett boldoggá ez a kétszer kilencven perc.

Persze ez nem meglepő a tízmillió szövetségi kapitány országában, de ne feledjük: van nekünk egy igazi vezérünk, aki már nem csak olasz, hiszen a szíve minimum félig magyar. Mondhatjuk, hogy maradt a piros-fehér-zöld színeknél, maximum felcserélte azokat.

Grazie al signor Rossi, köszönjük srácok, hiszen ez az éjjel valóban soha nem érhet véget!

Hajrá magyarok!

UI: Igazán csak mellékszál: a francia egyenlítő gólt szerző Antoine Griezmann a telivérek szerelmese. Saját versenyistállója van. Jó ember!

Vendégszerzőnk: Sereg András - www.racingportal.eu, MTI fotók: Kovács Tamás és Szigetvári Zsolt