Chautauqua, a villámlábú

El tudják Önök azt képzelni, hogy egy úszó félne a startkőtől? Vagy annyira jól érezné azon magát, hogy esze ágában sem lenne vízbe ugrani?

3d626b4e3b314b5790e7576d405e761d.jpg

Mai születésnaposunkkal meglehetősen furcsa dolog történt. Elképesztően sikeres pályafutása közben, egyszer csak idegenkedni kezdett a startgéptől. Vagy épp ellenkezőleg? Olyan jól érezte magát benne, hogy nem volt hajlandó elhagyni azt. 

Encosta De Lago, 2010-ben ezen a napon született fiának régóta íródik már a története. 2013 őszén, háromévesen mutatkozott be először versenyben, a távoli Ausztráliában, ahol is a szezonbeli legjobb eredménye egy Gr3-győzelem volt 1400 méteren, annál hosszabbra azóta is csak egyszer futott, korán eldőlt a ideális táv számára.

Pályafutása során 32 versenyben futott, és 13-at fejezett be győzelemmel, melyből 6 futam Gr1-es. Legszebb napjait ötévesen élte, mikor négyszer diadalmaskodott a legfelső szinten, a teljesség igényéért a Manikato Stakes-ben, a Black Caviar Lightning Stakes-ben, a T.J. Smith Stakes-ben, az évad megkoronázásaként pedig a Chairman’s Sprint-ben is Hongkongban. Az előbbi három Ausztrália TOP sprintversenyei közé tartozik.

Karrierje fontos mérföldköve a T.J. Smith, hiszen azon túl, hogy zsinórban háromszor vitte haza a legendás tréner nevét viselő csúcsfutamot, ez az egyetlen verseny, ahol nem csak az “aranyévében” tudott nyerni, ráadásul egyben első és utolsó Gr1-sikerét is itt aratta, jópárszor megborzogtatva a The Championships népes közönségét. Hozzátartozik továbbá a történethez a tény, amellyel valószínűleg mindenki tisztában van, aki látta már a heréltet futni: Chautauqua ugyan alkalomról alkalomra kicentizte a hajrát, és sokszor nem is ért időben az élre, de az alapján, milyen ütemben rohamozza meg rendszeresen az élmezőnyt hátulról, joggal enged arra következtetni, hogy ő lehet a világ leggyorsabb telivérje. Ennek megfelelően egyszerűen The Grey Flash becenevet kapta rajongóitól.

De minden éremnek két oldala van: sokszor ugyan szenzációt szállított a lóversenyrajongóknak, összességében azonban – különösen sprintfutamban – hosszútávon nem fér bele ilyen gyenge kezdés, különösen, hogy az évek során nem csak a saját dolgát nehezítette meg a startgépnél mutatott viselkedésével, hanem a személyzetét is, és többször előfordult, hogy nem sikerült elrajtolnia sem.

2017-ben következett be nála ez a megindokolhatatlan változás, amit természetesen a versenybírák sem hagyhattak annyiban és többször is startpróbára kötelezték. Szerencsére ezt követően még négy versenyben starthoz állt és ami ennél is fontosabb, el is indult. Ezekben nem sikerült nyernie, de karrierje legalább nem dicstelenül ért véget.

Íme kis ízelítő az őt körülvevő rajongásból: 

Egy biztos: mi nem láttunk nálánál gyorsabb lovat! Isten éltessen The Grey Flash!

Képek: sportsnews.com.au, Racing Post

süti beállítások módosítása