Világsztárok a szomszédban

A koronavírus kihívás elé állította a világ legnagyobb díjazású díjugrató versenysorozatát is, a Longines Global Champions Tourt és League-et, hiszen míg korábban stadionokat töltöttek meg csillogó szemű lovas közönséggel, addig a közelmúltban teljesen át kellett gondolniuk az egész szervezet felépítését.

13010-lgctsamorin_23102021_csi5_class5_h160_prizegivingceremony_ste7370.jpg

Susán Kitti helyszíni tudósítása a Favoritnak! 

Az Online streaming lett a fókusz. A legtöbb állomáson sajnos egyáltalán nem engedtek be nézőket, így eshetett a választásuk egy olyan lokációra, ahol nincsenek hatalmas lelátók, cserébe azonban minden feltétel  adott,  akár luxuskörülmények között is. Ez a helyszín nem más, mint a magyar határtól alig pár kilométerre fekvő, szlovákiai Somorja. A két utolsó fordulót rendezték meg itt (idén Rómában is két fordulót tartottak, korábban ez egyáltalán nem volt jellemző), és hatalmas szerencsénkre kialakítottak annyi ülőhelyet, amennyit csak tudtak és nyitottak regisztrációt.

Hogy mégis mi ez a sorozat? A Díjugratás Forma 1-e, ahol a szupersztárok egész éven át pontokat gyűjtenek a végső egyéni (Tour) és csapatbajnoki (League) címig illetve helyezésekig.

Már a megérkezéskor érezhető, hogy a Global Tour mit sem vesztett fényéből a vírus hatására, sőt csak méginkább ragyog, amikor felsorakoztatja szinte az összes idei olimpiai érmes lovast indulói között - erre méltón lehet büszke. Egy olyan "showt csináltak" a szervezők a versenyből, amitől eláll az ember lélegzete, még az is kimondottan élvezi az egész napos eseményt, aki nem is lovagol.

Na de egy lovasnak? Ez maga a paradicsom!

Pár lépésnyire a közönségtől lovagolnak, pályát néznek, ugyanoda járnak mosdóba, ahová a közönség (ezt azért emeltem ki, mert számomra az egyik legmeghatározóbb pillanat ezen a napon az volt, amikor mosdóba menet elmentem a kétszeres olimpiai bajnok Ben Maher mellett és annyira néztem és nem hittem el, hogy ő jön velem szembe, hogy még rám is mosolygott, én pedig teljesen lefagytam).

A döntő napján (mint ahogy minden korábbi napon) is voltak kisebb számok, ahol szintén nagyon szép küzdelmet láthatott a közönség, de igazán a League volt az, amikor mindenki lélegzetvisszafojtva nézte a nagyfedeles eseményeit.

letoltes.jpg
A Global Champions League 16 csapatot sorakoztat fel (méghozzá nekik csapatonként egyforma zakó, nyeregalátét, fülvédő és mintegy csapathimnusz, ugyanaz a zene szól a csapat lovasainak pályái alatt pl. Hamburg Giants zenéje a Rag'n'Bone Man - Giant), akik között csapatonként lapul egy U25-ös lovas, és minden állomáson 2-3 lovas méreti meg tudását. A csapattagok eredménye összeadódik, ez adja ki a végső eredményt.

A döntő napján a Scandinavian Vikings gyönyörű egyedüli négyszeres hibátlan lovaglással (dupla hibátlan Round 1-2-ben, a Round 1 még előző napokban volt) ragadta magához a győzelmet, Frank Schuttert Lyonel D nyergében és Henrick von Eckermann King Edwarddal. Már ekkor feltűnt King Edward kitűnő formája, elképesztően ugrott.

A bajnokságban azonban a Vikingek nem jutottak szerephez. A Valkenswaard United (amely csapatnak a kezdetektől tagja Marcus Ehning, nem csoda, hogy olyan sokszor nem sikerül őket legyőzni) idén is utolérhetetlen volt (a helyszínen lovagoltak: Edwina Tops Alexander (párja nem titkoltan az ő kedvéért találta ki a GCT-t), Peder Fredricson), hiába adtak bele mindent a Shanghai Swans lovasai - itt emelném ki, hogy Ahlmann feltörekvő top lovát Dominator 2000 Z-et mindenképpen érdemes jól szemügyre venni, a hatalmas fekete mén nemcsak önmagában csodálatos, de olyan képessége van, ami egyszerűen lenyűgöző. - (a helyszínen lovagolt: Christian Ahlmann, Malin-Baryard Johnsson), nem csípték el őket a döntő napján sem.

Ezután következett a Longines Global Champions Tour egyéni döntője, 33 indulóval. Már a verseny elején egy brazil lovas, Marlon Módolo Zanotelli Like A Diamond Van Het Schaeck nyergében beállította a hibátlan lovaglást a rendkívül nehéz és technikás pályán, így fel volt adva a lecke a lovasok számára. Sajnos sokan feladták, köztük Ahlmann és Dominator, de még Ben Maher is 3 fával fejezte be a pályát, így elveszítve a lehetőséget harmadik bajnoki címére. Nem sokkal később következett a ranglistavezető olimpiai egyéni ezüstérmes és csapat aranyérmes Peder Fredricson, akinek lova ugyan ütött kettőt, de így is Ben Maher előtt maradva megnyerte a Tour bajnokságot 2021-ben. Ezek után, ami következett, az lélegzetelállító volt. Említettem már King Edwardot a League kapcsán, ahol nem tudott hibázni a kis sárga herélt. Itt, az egyéniben: jött, látott, győzött. Az olimpiai csapat aranyérmes és egyéni negyedik helyezett páros megszerezte a jegyét a Prague Playoffs-ra, és igaz, hogy Henrick von Eckermannak mostanság nem volt kiemelkedő lova, nem láttuk sorra aratni a győzelmeket, most elkezdődhet számára egy csodás utazás, ugyanis ez a kis sárga herélt a szívét lelkét kiugorja érte.

Így lett aztán, hogy a Tour bajnokságban Henrick és Edward megkaparintotta a második helyet Olivier Robert előtt, Peder Fredricson pedig az olimpiai dobogó egyéni második foka után ezen a napon a csapat győzelem után egyéniben is felállhat a csúcsra. A lovas, aki utolsóként a kis jegyzetfüzetével még ment egy kört a pályabemutatón. Ő az. Egy igazán alázatos, remek lovas, akinek a lovaitól egyébként nem esik hanyatt az ember, mégis olyan pontossággal és olyan érzékkel lovagolja őket, hogy felrepítik őt a világ tetejére.

Köszönjük Peder és köszönjük Global Tour. Jövőre (reméljük) ugyanitt.

A lovasok számára folytatás és zárás november 18-tól Prágában.

Susán Kitti, kép: www.gcglobalchampions.com, www.classhorse.tv

süti beállítások módosítása