Holnap hajnalban futják a futamot, amely megállít egy nemzetet.
A kezdetektől elmeséljük a világ egyik legnagyobb versenyének történetét.
…mármint kicsiny hazánkban ismeretlen. Makybe Diva 1999-ben született Angliában. Pályafutása legnagyobb sikereit azonban Ausztrália földjén aratta. A maga nemében rekorder, hiszen mindmáig az egyetlen telivér a Földön, aki háromszor is csúcsra ért az ausztrálok kultikus futamában a Melbourne Cup-ban. Ráadásul ezt a csodálatos triplát egymást követő három esztendőben (2003-2005 között) hozta össze. Tulajdonosa a tonhal kereskedelemben érdekelt, Tony Santic öt hölgy munkatársának keresztnevéből (Maureen, Kylie, Belinda, Diane, és Vanessa) “faragta ki” a kanca nevét. A Racing Post adatbázisa szerint Makybe Diva 15 ausztráliai győzelméből 7-et Group 1-es kategóriában szerzett. Ő a nyitóképen!
Maximum huszonnégy telivér szállhat csatába a végső sikerért, ami bárhogy is nézzük mamutmezőnyt jelent.
Nézzük a fontos évszámokat, a wikipédiáról idemásolva:
1861 – Az első Melbourne Cup 17 indulóval büszkélkedhetett. Összesen 3 zsoké esett le a futam alatt, illetve kettőnek le kellett szállnia a lováról. A versenyt végül Archer nyerte.
1862 – Archer vált az első olyan versenylóvá, akinek sikerült dupláznia a Melbourne Cup versenyei során.
1863 – A legkisebb mezőny, csupán hét indulóval. Miután Etienne de Mestre’s és a bajnok Archer kisebb összetűzésbe keveredett a duplázót kizárták.
1869 – A Victorian Racing Club megrendezte a négy napon át tartó Spring Racing Carnivalt, azaz a tavaszi verseny fesztivált.
1870 – A futamot egy héttel elhalasztották.
1875 – Az első olyan alkalom, amikor a futamot november első keddjén rendezték meg.
1876 – A futam történelmének legfiatalabb zsokéja Peter St. Albans nyert Briseis-zel, 13 évesen, valójában azonban 12 éves 11 hónapos és 23 napos volt a nagy napon.
1882 – Engedélyezik az első bukmékereket Flemingtonban.
1888 – Az első arany pálca átadásra került a győztes zsokénak, Mick O’Brien-nek.
1890 – A legnagyobb Melbourne Cup mezőny, összesen 39 indulóval, Carbine került ki győztesen a küzdelemből, 66 kg-mal, ami 24 kg-mal volt több a második helyezett súlyánál.
1894 – Az első startgépek Flemingtonban.
1896 – A Melbourne Cup első filmezése. Az akkori első Newhaven.
1915 – Az első női tulajdonos Mrs E.A. Widdis sikere Patrobas-szal.
1916 – A versenyt elhalasztották szombatig.
1926 – Az első rádiós közvetítését az Australian Broadcasting Company segítségével.
1930 – A legendás Phar Lap megnyerte a Melborune Cup-ot (előző évében harmadikként végzett) a történelem ,,legalacsonyabb árú” favoritja, és az egyetlen olyan esélyes, aki 8/11-es odds-al győzni tudott.
1931 – Az első év amikor totalizátor működött. A The Totalisator Agency 1961-ben került bevezetésre. Ez volt az utolsó Melbourne Cup, amelyen a Phar Lap indult, ahol a handicapperek 68 kg-ot írtak ki rá, ami a legnehezebb súly a verseny történetében. Csupán nyolcadik helyen ért célba White Nose mögött.
1941 – Skipton az utolsó hároméves nyerő, egészen 2017-ig. Évjáratok szerint a háromévesek nyerték a legtöbb Melbourne Cupot, viszont ez megváltozott, amikor kevesebb hároméves indult a versenyeken.
1942-44 – A háború ideje alatt szombatonként futották a Melbourne Cupot.
1948 – Az első célfotó kamera amelyet használtak a Melbourbe Cup során. Rimfire verte Dark Marne-t. Sokan úgy vélik, az eredményt meg kellett volna fordítani, később megállapítást nyert: a kamera helytelenül volt igazítva.
1958 – Az első Melbourne Cup startgépből.
1960 – Az első alkalom, hogy Sydneyben is sugározták a futamot.
1962 – A legelső ,,Fashion on the fields”, azaz a versenypálya divatja a karneválon.
1972 – A Melbourne Cup távolságát módosították 3,200 méterre, ami azt jelenti, hogy 18,6 méterrel rövidebb lett a távolsága. A versenyt George Hanlon idomítottja, a 40/1-hez adott Piping Lane nyerte meg.
1985 – A Melbourne Cup első szporzora, és az első millió dolláros Cup, 650 000$ járt a győztesnek.
1987 – Az első női zsoké, aki lovagolt a Melborne Cup-ban Maree Lyndon volt Argonaut Style nyergében.
1993 – A Dermot Weld idomításban álló Vintage Crop lett az első északon képzett ló, aki megnyerte a Melbourne Cup-ot, ezzel együtt egyben az első ír ló is.
2001 – Sheila Laxon az első nő tréner hivatalosan megnyerte a Melbourne Cupot, ugyanis Mrs A. McDonald 1938-ban Catalogus nevű lovával sikert aratott, de mivel nőket nem lehetett idomárként regisztrálni Ausztráliában, így férje volt hivatalosan a ló trénere. Az ő győzelme azonban az első női tulajdonos/ idomár győzelme is egyben.
2003 – Az első ausztrál női zsoké, aki lovagolt a Cup-ban Clarie Lindop volt, keze alatt Debben futott.
2003 – Az első Melbourne Cup Tour Ausztrália körül, a legnagyobb tömeget a feljegyzések szerint Flemington vonzotta, pontosan 122, 736 embert.
2005 – Makybe Diva-ból vált az egyetlen olyan ló, aki háromszor is meg tudta nyerni a Cup-ot. Videó fentebb.
2008 – A ,,The Cup King” kitüntetést Bart Cumings-nak sikerült megszereznie, 12 MC nyerője volt Viewed-del együtt.
2010 – A 150. évforduló. Americain vált az első francia idomításban álló lóvá, aki megnyerte, Gerald Mosse pedig az első francia zsoké a futam történelmében.
2011 – A francia tenyésztésű Dunaden verte Red Cadeaux-t egy emlékezetes versenyben.
2012 – Az első hét helyezett ír tenyésztés.
2013 – Gai Waterhouse vált az első olyan női idomárrá, aki idomította a győztes Fiorente-t. Az édesapja, a legendás Tommy J. Smith szintén Melbourne Cup nyerő tréner.
2014 – Két telivér pusztult el a futam során. A favorit Admire Rakti, aki 1975 óta a legnehezebb súlyt vitte szívelégtelenségben pusztult el a futam után a boxában. Araldo eltörte a lábát.
2015 – Az első női zsoké megnyerte a Cupot: Michelle Payne Prince of Penzance nyergében. A 4. ló lett, aki 100/1-hez adott odds-szal nyert kupát. Red Cadeaux az egyetlen ló, aki háromszor is másodikként ért célba.
2016 – Lloyd Williams (üzletember) vált az első olyan tulajdonossá, akinek 5 Melbourne Cup „győztese van”, Kerrin McEvoy pedig az a zsoké lett, akinek legtöbb idő telt el az első és a második MC győzelmei között. 2000-ben Brew-val győzött, míg 16 évnyi várakozás után Almadinnal éppen csak meg tudta verni Heartbreak City-t.
2017 – Rekindling vált az első olyan háromévessé, aki megnyerte a Melbourne Cup-ot Skipton győzelme (1941) óta. Ez már a hatodik Williams siker volt.
A futam startja hagyományosan mindig (nálunk) hajnali öt óra. A pénzdíj 7,75 millió ausztrál dollár, amiből győztes csapat 4,4 milliót kap.
Forrás: Racing Portal Blog. Főszerkesztői engedéllyel közöljük újra. Képek: wikipédia, weekendking.files.wordpress.com