36 éves, de Kecskeméten a kosárlabdázás szerelmesei vélhetően minden nap elmondanak egy imát, hogy még sokáig láthassák a parketten.

Mesés pályafutásában minden benne foglaltatott, ami csak egy sportoló karrierösszegzését jellemzi, a komoly sérüléstől egészen a bajnoki címekig. Hogy miért Ő a mi bajnokunk, hogy miért legenda és példakép, az ki fog derülni az általa elmondott gondolatokból.

Telefonon kerestük meg, hogy feltegyünk neki néhány kérdést, de az interjút nem szerettük volna hosszúra fogni, hiszen a család éppen Zorka lánya születésnapi köszöntésére készült. Ennek ellenére mégis hosszú lett, így két részben közöljük.

Favorit: Édesapád legendás focista és Te pont a nagy menetelés évében, sőt pont a madridi döntő napján, 1985. május 22-én születtél. Mondhatni, hogy édesapád a Bernebau-ba, míg kosárlabdázó édesanyád a szülőszobába ment?
Wittmann Krisztián: Így van. Ez pontosan így történt. Ezt én is utólag tudtam csak meg, hogy pont ezen a napon jöttem a világra és apának csak a mérkőzés utáni vacsorán árulták el, hogy megszülettem. Neki ez biztosan egy különleges élmény volt, nem csak a meccs miatt, hanem miattam is.

F: Gyermekkorodban Te csak a „kis Wittmann” voltál, a város egyik hősének fia?
WK: Igen. Szólítottak úgy valóban, de szerintem ez minden akkori focistának a gyermekére igaz volt. Nálam még később, például szolnoki kosaras éveim alatt is szóba jött a Videoton akkori menetelése.

F: Azért kérdezem ezt, mert ma ugyanezt mondják a te gyermekeidre, ha Kecskeméten sétáltok a családdal?
WK: Van, aki mondja, de szerintem én nem vagyok annyira népszerű, mint apáék voltak. Más a szituáció. Mi nem értünk el akkora dolgot a kosárlabdában, mint ők csapatszinten, így kicsit más a helyzet, de kétségtelenül vannak, akik úgy hívják a gyerekeket. Én örülök persze ha emlékeznek ránk.

F: Meglehetősen komoly sikerekkel a tarsolyodban, Székesfehérvár, Pécs és Kecskemét után miért igazoltál 2014-ben Szolnokra? Egyszerűen egy ABA Ligás és ULEB EuroCup-os csapatnak nem mondhattál nemet?
WK: Sokszor elmondtam már, hogy azért igazoltam Szolnokra, hogy kipróbáljam magam nemzetközi szinten, ahogy említetted az Aba Ligában, a EuroCupban, sőt később a Bajnokok Ligájában is játszottunk, úgyhogy az elsődleges cél egyértelműen ez volt, de nem tagadhatom, hogy szerettem volna magyar bajnok is lenni, ami Szolnokon egyértelmű elvárás és cél volt.

F: Nem túlzás, hogy ott az aranykorszak egyik főszereplője lettél. Nem hinném, hogy van még egy játékos, akit mai napig olyan szeretettel fogad a híres-hírhedt szolnoki B-közép mint Téged…
WK: Így van. Szerintem tavaly, a meccs utáni interjúban meg is említettem, hogy nagyon jól esett és igazán nem is számítottam rá.

Nem is tudom mivel érdemeltem ki mindezt, hogy ennyire megszerettek ott engem, de remélem ez így marad ezután is.

Én csak három évet játszottam ott….

F: …no, de milyen három évet…
WK: Igen. Tényleg nagyon örülök neki. Mondhatom, hogy sehol nem tapsolnak meg így, mint Szolnokon fogadnak. Még Fehérváron sem, ahol születtem és elkezdtem kosarazni. Nagyon köszönöm a szurkolóknak, hogy szeretnek és emlékeznek rám.

F: Egyszer Sir Alex Ferguson, amikor kedvenc focicsapatod, a Manchester United, Milánóban, az AC Milan ellen játszott és esett ki a BL-ből (2007-ben), azt nyilatkozta, hogy már a milánói klubházba belépvén érződött, hogy hiába nagy klub a Man United, de a Milan egészen különleges. Még hozzájuk képest is. Egy játékos a mindennapi élet apró szegmenseiben is tapasztalja, hogy mekkora különbség van egy kisebb (KTE) és egy nemzetközileg is sikeres klub (Olaj) között?
WK: Természetesen a mindennapokban is érezhető, hogy másmilyen lehetőségei vannak a két klubnak, illetve nem csak a Kecskemétet, hanem más magyar klubot is említhetnék, hogy más lehetőségekkel gazdálkodott akkoriban egy Szolnok, vagy ma egy Falco. Nyilván ez a mindennapokban is érezhető, de az akkori, sőt nyugodtan mondhatom, hogy mai szolnoki hangulat minden játékos számára vonzó, hogy ilyen hazai pályán játszhat, ahol ilyesféle szurkolás, biztatás van. Emiatt minden egyes hazai mérkőzés örökre emlékezetes számomra.

A Szolnok mezében éppen az Alba ellen

F: Aki nem volt bennfentes a klub környékén az talán meglepődött, hogy mégis visszaigazoltál Kecskemétre (2017-ben). Ennyi év távlatából már elszabad mondani, hogy miért?
WK: Amikor lejárt a kontraktusom nem indultak meg a tárgyalások, azaz nem keresett a klub. Tudtam, hogy volt olyan játékostársam, akit viszont már igen, így én elkezdtem Kecskeméten érdeklődni, hogy számítanak-e rám vagy örülnének-e nekem, hiszen úgy beszéltük meg, hogy ha nem lesz ajánlatom az Olajtól, én csakis ide fogok visszatérni, hiszen előtte is itt játszottam és nagyon jól is éreztem magam. Az Olaj nem is ajánlott új szerződést így visszatértem. Semmiféle tüske vagy harag nincs bennem, hiszen Szolnokon az utolsó szezonom valóban nem alakult olyan jól, mint az ezt megelőzők. Nem ment olyan jól a játék, így örömmel tértem vissza.

F: Egy profi játékos egyébként mindig kiemelten figyeli azon klubok eredményeit, ahol játszott korábban?
WK: Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki, de én figyelemmel követtem mind a pécsi, mind a kecskeméti eredményeket.

F: Tehát figyeled akkor, a most Fehérváron zajló folyamatokat is?
WK: Persze. A kosárlabdában képben vagyok. Nyilván ez egy összetett és szomorú dolog, ami most ott van. Mindig mindenki első szeretne lenni. Biztos vagyok benne, hogy Fehérváron is lesz még olyan csapat, mint régen, az más kérdés, hogy erre mennyi időt kell várni.

F: Feleséged, Kácsor Eszter is kosárlabdázó. Lesz/van valamiféle „terelgetés” két gyermeketeket illetően e csodálatos sportág felé, vagy a lényeg, hogy sportoljanak valamit?
WK: Azt mindenképpen szeretnénk, hogy valamit sportoljanak. Ha nem is versenyszerűen, de valamit igen. Nincs eldöntve, mi legyen ez, ezáltal nincsenek terelve sem. Ahhoz, hogy valaki profi sportoló legyen, az elég sok mindentől függ. Hiába szeretném én vagy bárki más, azt neki kell legjobban akarnia. Majd ők eldöntik.

F: Kecskeméten most egy olyasféle edzőváltás történt, amit minden érintett örömmel fogadott, de előbb azt kérdezném, hogy Te mit éreztél, gondoltál, amikor a nálad két esztendővel fiatalabb Váradi Kornél kapta tavaly a karmesteri pálcát?
WK: Megmondom őszintén, én nagyon örültem ennek. Mi dolgoztunk együtt a Mercedes Benz-Gyár Kosárlabda Akadémián, az U-18-as csapatnál. Ő volt a vezetőedző, én pedig a segédedző. Amikor kinevezték az első csapat élére én örültem neki, mert tudtam, hogy egy nagyon jó ember, sőt nagyon jó szakember és kiválóan ért a sportághoz. Képezte magát, komoly végzettségeket szerzett, így örömmel fogadtuk. Már a második vagy harmadik éve dolgozott itt, így ismerte a rendszert, a viszonyokat, mindent a klub körül, így abszolút ideális választás volt a vezetőedzői posztra.
A mostani csere egy különleges dolog. Nyilván mindenki elfogadja, ha adódik egy ilyen lehetőség az életében, Kornél is így tett. (Az U-19 es válogatott szövetségi kapitánya lesz. - a szerk.) Belül biztosan vívódott, hogy maradjon a felnőtt csapatnál vagy menjen az U-19-es válogatotthoz, de ez egy olyan szakmai elismerés, amihez én csak gratulálni tudok és biztosan eredményes is lesz. Régi-új edzőnkkel, Forray Gáborral talán 2 vagy 3 játékos nem dolgozott együtt korábban, így az átállás remélhetőleg zökkenőmentes lesz.

F: Az imént említett edzősködést is csinálod még. Hogy fér ez bele egy élsportoló életébe?
WK: Igen, amennyire időm engedi napi két edzés mellett. Sajnos mostanság keveset tudtam segíteni Dusan Markovicnak, az U-18-as vezetőedzőnknek, de innen is ígérem neki, hogy igyekszem minél többet menni és segíteni. Van olyan fiatal, akivel felnőtt meccsen már együtt léptünk pályára. Örülök, ha bármiben is tudok nekik segíteni.

Holnap folytatjuk!

Képek: albakosar.hu, kesport.hu, Wittmann-Kácsor Eszter facebook