..avagy a ma születésnapos Heike Drechsler életének különös fordulatai.
A távolugrás–sprintelés megszokott párosítás atlétikában, bár nem túl sokan vannak, akik mindkettőt igazán magas szinten űzik. Talán Jesse Owens volt az első igazán nagy duplázó, s persze utódáról, Carl Lewisról se feledkezzünk meg, aki ugyan sok mindent nyert vágtázóként is, de sporttörténetet mégiscsak azzal írt, hogy távolugrásban négy olimpiai aranyat nyert zsinórban. Az ő „húga” lehetne a német Heike Drechsler, aki 18 évesen, 1983-ban az NDK-nak „ugrott” egy világbajnoki címet és – közte rengeteg sikerrel – 2000-ben már az egyesített Németországnak egy olimpiai aranyat. Tizenhét év a két nagy siker között – ez páratlan teljesítmény.
Heike Daute (ez a leánykori neve) Lewishoz hasonlóan világklasszis sprinter is volt, különösen 200-on remekelt. Nyert fedett pályás vb- és szabadtéri Eb-aranyat, olimpiai bronzot, sőt beállította Marita Koch akkori világcsúcsát (21.71). Százon szintén nyert olimpiai és Eb-érmet, mi több, néha hétpróbázóként is világszínvonalon villant meg.
Heike alapvetően egy bohém lány. Gyerekként például édesanyját azzal kergette őrületbe, hogy a húgát békává akarta változtatni, ezért bekente zöld olajfestékkel.
Az élet hamarosan azonban alaposan megrázta. Hétéves volt, amikor szülei elváltak, nyolc, amikor édesapja tragikus körülmények között meghalt (a vidámparkban megszédült és kizuhant egy hintából), utána pedig jöttek a gyilkos edzések, kaszárnyaszigorúságú edzőtáborok. 21 évesen a helyi kommunista ifjúsági szövetség, az FDJ képviselőjeként bekerült (nyilván bekényszerítették) az NDK parlamentjébe, s egészen a rendszer bukásáig ott is ragadt. Igaz, történt vele ennél rosszabb is, a Stasi-akták szerint beszervezték a keletnémet belbiztonság ügynökének, egy vizsgálat szerint az sem kizárt, hogy tartótisztjével intim viszont folytatott – házas asszonyként.
Mert közben alig 20 évesen férjhez ment a CZ Jena futballcsapatának tartalékkapusához, Andreas Drechslerhez, gyereket szült neki, de 1997-ben elváltak. Igaz, akkor már két éve a francia tízpróbázóval, az Európa-bajnok Alain Blondellel élt együtt (2007-ig tartott a szerelmük), aki mellett újra felszabadult és bolondos lehetett. Egyszer például a konzervatív bajorokat megbotránkoztatva egy hideg áprilisi napon a síugróversenyeiről ismert Oberstdorf folyójában meztelenre vetkőzve megfürödtek.
Dauteként született, Drechsler néven él, de gyakran Heike Spixként mutatkozik be. Egy idős aacheni férfi, Walter Spix ugyanis 1987-től rajongói levelekkel bombázta, és később olyan jóban lettek – „igazi pótapám lett” –, hogy amikor 1999-ben a férfi és annak felesége felajánlotta, hogy adoptálnák, azonnal igent mondott. Harmincöt évesen!
„Lehet, ez volt életem legszebb napja”, mondta erről egyszer.
Úgy tűnik, a boldogságot nem feltétlenül az olimpiai dobogó tetején kell keresni...
A legnagyobb sikere futóként, Európa-bajnok világcsúcs-beállítással az 1986-os, stuttgarti Eb-n:
A nyitóképen Heike három arca: 18 évesen világbajnokként, 35 esztendősen a második olimpiai arany után és túl az ötvenen, hobbifutóként.
Isten éltesse, születésnapján!