Az ember, aki elől egy whisky ellopja a show-t

A ma születésnapos John Walker története.

walker.jpg

Vannak emberek, akiknek nincs szerencséjük a nevükkel. 

Pedig az 1952-ben ezen napon született új-zélandi atléta ennél biztos többet érdemelne, mintsem, hogy egy whisky "árnyékában éljen".

Nála aztán nem stimmel a nomen est omen mondás, hiszen a walker gyaloglót jelent, ő meg futott, mint a nyúl! Hősünk ugyan már 18 évesen országos bajnok volt 800-on, de az első igazán nagy dobására az 1974-es Brit Nemzetközösségi Játékokig kellett várni. Ekkor az 1500-as döntőben 3:32.52-es nagyszerű időt futott, ami hat tizeddel volt jobb Jim Ryun 1967-ben felállított világcsúcsánál. Csak azért nem lett rekord, mert a tanzániai Filbert Bayi még nála is 16 századdal gyorsabb volt...

A következő évben, 1975. augusztus 12-én, európai turnéja – 19 rajt 19 győzelemmel! – göteborgi állomásán elérte azt, amiről csak álmodott: egy mérföldön áttörte a 3:50-es határt, 3:49.4-re javította a világrekordot. Amikor a célba ért, egyik állandó kísérője, Ivan Agnew újságíró eléje tartotta az órát, ami az idejét mutatta. Ezt látván Johnból egyetlen apró mondat szakadt ki: „Ó, Istenem!” Mellesleg ő és edzője, Arch Jelley is úgy vélekedtek utólag, hogy a körülmények és Walker formája is tökéletes volt, ha iramfutók segítik, 3:46-ra is képes lett volna (ezt az időt csak 11 évvel később a brit Steve Cram tudta először megfutni).

Bár olimpiai aranyat értelemszerűen mérföldön nem nyerhetett (hiszen ez a táv nem szerepel a játékok műsorán), az új-zélandi volt az első a földkerekségen, aki elérte a bűvös százas számot a 4 percen belüli mérföldek tekintetében, mi több, összesen 135 alkalommal sikerült neki ez a kivételes teljesítmény. A legnagyobb sikerét azonban ennek ellenére 1500-on aratta, az 1976-os montreali olimpián tanári versenyzéssel szerezte meg az aranyat.

A montreali döntő:

 

Futott még világcsúcsot 2000 méteren és fedett pályán 1500-on is, s bár egészen 1990-ig láthattuk őt a futópályákon, a montrealihoz hasonló nagy eredményre már nem volt képes.

Walkerről legközelebb 1996-ban lehetett olvasni, ekkor jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved. Életerejét, munkakedvét azonban ez sem törte meg: belekóstolt a politikába, jelenleg is helyi képviselő Manukau Cityben és feleségével (két-két lányuk és fiuk van) közösen egy lovas szaküzletet vezetnek Aucklandben.

Mivel érdemei miatt a királynő lovaggá ütötte, a Sir John megszólítás jár neki.

375px-john_walker_knzm_cropped.jpg

2015-ben egy fotó kedvéért összeállt Walker, a futó (balra), Agnew, az újságíró (középen) és Jelley, az edző. Nagy csapat voltak anno (a kis képen John a montreali célban ünnepel). Ez látható a nyitóképen.

Isten éltesse!

Második kép: wikipédia

süti beállítások módosítása