Tudósítás az olasz fővárosból. 

Kellemes csalódás és értelmetlen vírus miatti intézkedések: Lazio - Atalanta.

Az olasz kultúra szerves része a futball. Ha esetleg elutaznánk az ország bármely részére, mindenképp érdemes kilátogatni egy ottani mérkőzésre, unalmasat ugyanis elég nehéz kifogni. Valamilyen szinten nekünk mégis sikerült, hiszen pont egy gól nélküli meccset láthattunk. Ennek ellenére bőven volt mit tapasztalni, nézni és érezni.

Maga a belépőjegy váltása is kételyek közt történt, hiszen miután a Serie A-ban jelenleg 5000 fős létszámlimit van a stadionokban, nem tudhattuk, ez fog-e szigorodni az érkezésünk napjáig. Szerencsére nem változott a szabály, mégis a megvalósításával igencsak vitába lehetne szállni. Az ember azt hinné, hogy ha egy 70 000 férőhelyes Stadio Olimpicoba mindössze 5000 főt engednek be (őket is dupla Green Pass ellenőrzés után, FFP2-es maszk viselésével), akkor meglehetősen szellősen fogunk elhelyezkedni. Azonban ez ez korántsem történt így. A nyitóképen is látható, hogy bizonyos szektorok teljesen üresen, míg mások tömve voltak.

Ez a maroknyi, elsősorban törzsgyökeres Lazio szurkoló viszont csodálatos miliőt teremtett az egész mérkőzés alatt. A közönség soraiban főleg kisfiúk és édesapák, párok és fiatal baráti társaságok foglaltak helyet, így hamar igazán családias hangulat alakult ki. És mi a Lazio meccsek fő attrakciója? Naná, hogy Olimpia, a sas.

Elindul a Lazio himnusz, a nézők felállnak és egy emberként énekelnek, majd a magasból előtűnik ez a hatalmas, gyönyörű madár. Valami elképesztő élmény látni ezt a lenyűgöző állatot körbe-körbe repülni idomítója kérésére a stadionban. Mire pedig vége a dalnak, a számára előkészített címerre érkezik meg, csakúgy mint a hivatalos logón.

A meccs pedig még csak ekkor kezdődött el. Azt vártuk, hogy a Lazio hajtani fog, hiszen lehetősége lett volna a tabella negyedik helyét elfoglaló Atalantához közelebb kerülni (jelenleg 6 pont van köztük), ez azonban nem történt így. A csapatok szinte csak középen passzolgattak, 1-2 helyzeten és egy kapufán kívül semmi említésre méltó nem történt a játékidő alatt. Utána azonban még várt ránk egy kellemes meglepetés.

Kifelé ugyanis nem arra engedtek minket, mint ahol befelé jöttünk. A Stadio dei Marmin keresztül távoztunk a helyszínről, ami már kerítésen kívülről is érdekesnek tűnt, belülről viszont, hát, mondjuk úgy, hogy elállt a szavunk. A helyszínt nemcsak a hatalmas férfiszobrok teszik különlegessé, amelyek körbeveszik, hanem az a tény is, hogy itt építik meg a díjugratás Formula 1-ének, a Longines Global Champions Tournak Róma-beli pályáját. Hogy ez a város valaha kifogy-e meglepetésekből, nem tudjuk, de az olasz foci biztosan nem.

Fotó: Alessandra Tarantino, Stefano Grasso