A ma születésnapos Heide Rosendahl története.

A 70-es években német-német párharcoknak nemcsak sportértékük volt, hanem – bár erre az érintettek nagy többsége magasról tett – politikai tartalmuk is, a két világrendszer mérte össze erejét. Kis kitérő: az 1974-es labdarúgó-világbajnokságot ugyan megnyerte az NSZK, de a csoportmeccsek során az NDK-tól elszenvedett vereség máig komoly trauma a (nyugat)német futballdrukkereknek.

Nos, ez a megidézett 1972-es 4×100-as olimpiai döntő éppen fordított szereposztásban „került színre”, a keletnémet váltó volt a topfavorit, főleg, miután az előfutamban le is győzte a nyugatnémeteket. Igaz, erre az NSZK befutóembere, Heide Rosendahl  így emlékezett vissza:
„Az előfutamban első helyen váltottunk, de engedtem, hogy Stecher elhúzzon mellettem. A lányoknak aztán azt mondtam, ha a döntőben is ilyen pozícióban kapom meg a botot, elsőként viszem át a célvonalon”.

Íme a döntő:

A magabiztosság szép dolog, de tudni kell: Heide elsősorban távolugró volt (az olimpián ebben a számban aranyérmes lett, ehhez nyert még ötpróbában – akkor még nem volt hétpróba a hölgyeknek – egy ezüstöt), míg ellenfele, Renate Stecher a világ leggyorsabb nője címet birtokolta. Ráadásul megnyerte már addigra az olimpián a 100 és a 200 métert. Amikor kis hátrányban megkapta a botot, mindenki azt gondolta, simán lehajrázza riválisát. Nem így történt, Rosendahl visszaverte a támadását, csodálatos futással hozta be első helyre az NSZK stafétáját.

Lehet persze, hogy nemcsak a szíve és a lábai repítették, hanem a komoly prémium is: győzelmeiért vasalót és tojásfőzőt kapott a sportvezetéstől. (Úgy látszik, volt, ahol akkoriban még komolyan vették az amatőr szabályzatot.)

A hajdani riválisok pár évvel ezelőtt: balra Rosendahl, jobbra Stecher

Stecher (később) még egy-egy olimpiai arany-, ezüst- és bronzéremmel vigasztalódott, és ő törte át a 11 másodperces álomhatárt a nőknél (10,9 majd 10,8 mp) – igaz, kézi időméréssel.

Isten éltesse születésnapján!

Kép: germanroadraces.de