Mill Reef

Február 23-án ünnepli a lóversenyvilág, az ezen a napon született egyik legfénylőbb csillagát, így most következik Mill Reef bemutatása.

1200px-mill_reef_at_rokeby-800x445.jpg

A Paul Mellon által az Államokban tenyésztett Mill Reef (Never Bend - Milan Mill, 1968-1986) nagyszerű versenyló volt. Mellon úr úgy vélte, hogy az európai “gyepes” versenyek jobban fekszenek majd a ló számára és egyéves korában az angol tréner, Ian Balding gondjaira bízta. Ő hamar bizonyította is kivételes képességeit. Első két versenyét könnyen nyerte, és kétévesen 7 győzelemmel zárt.

Pályafutását ezt követően sem érdemes hosszan méltatni, hiszen 14 versenye közül tizenkettőt megnyert (többet 6 vagy 10 hosszal!), vagy ha úgy jobban tetszik csak kétszer kapott ki (egyszer Brigadier Gerard-tól a számára túl rövid 2000 Guineas-ben). Olyan futamokban nem talált legyőzőre, mint pl. a Dewhurst Stakes, Eclipse Stakes, King George VI & Queen Elizabeth Stakes, Prix de l’Arc de Triomphe, de 1971-ben ő nyerte az Epsom Derbyt (is).

EZZEL Ő LETT AZ ELSŐ TELIVÉR AKI MEGNYERTE AZ ARC – KING GEORGE – ECLIPSE HÁRMASÁT.

Ebben az évben ő a legjobb angol 3 éves, és az európai Év Lova cím birtokosa.

A sors azonban nem volt túl kegyes hozzá. Négyévesen komoly egészségügyi problémái adódtak. Előbb egy vírusfertőzést jeleztek nála az orvosok, majd „az Arc” címvédés előtt komoly balesetet szenvedett, egy háromszög alakú csontdarab vált le az egyik mellső lábából, ami karrierje befejezéséhez vezetett.

Mesterével

The National Studban, Newmarketben kezdte meg fedezőméni karrierjét. Ott is sikeres volt. 1978-ban például mind az angol, mind a francia derbyt az ő ivadéka nyerte meg.

Mill Reef (Timeform értékelése 141) kitüntetéseinek felsorolásával Dunát lehetne rekeszteni. A XX. század 4. legjobb európai versenylova, életnagyságú szobra fogadja a Newmarket-i Nemzeti Ménesbe érkezőket, Newburyben verseny viseli a nevét, az 1971-es esztendő európai Év Lovának.

Képek: Racing Post

süti beállítások módosítása