Iharos Sándorra emlékezünk.
Ma ünnepelné 92. születésnapját minden idők legnagyobb magyar futója – ünnepelné, hiszen sajnos már 26 éve nincs közöttünk. Ha volt magyar atléta, aki nem futotta ki igazán a pályáját, aki sokkal többre volt hivatott, az éppen ő.
Nyilván sokan tudják, hogy az ötvenes évek egyébként is kiváló magyar közép- és hoszútávfutói közül is kiemelkedett Iharos (született Izrael) Sándor.
A videón idézzük fel Iharos egyik nagy pillanatát, az 1955. július 28-án Helsinkiben, a finn-magyar futóviadalon elért 3:40,8-as világcsúcsát.
Csak a miheztartás végett: ezzel az eredménnyel 2020-ig MINDEN magyar bajnokságon győzött volna!
Iharos Sándornak elképesztő éve volt az 1955-ös,
egyéniben és váltóban hét világcsúcsot futott.
Idehaza elterjedt, hogy abban az évben a világ legjobb sportolójának választották, s azóta is egyedülálló ebben a tekintetben. Ezt később már annyira tényként fogadta el mindenki, hogy a Magyar Posta 2005-ben, az ötvenedik évfordulóra emlékbélyeget adott ki ezzel a szöveggel: „Iharos Sándor: a világ legjobb sportolója 1955-ben”.
Egy kis bibi azonban van: ez sajnos nem igaz. Iharos ugyanis a Helms Alapítvány díját kapta meg 1955-ben, ott azonban nem a világ, hanem csak a kontinensek legjobbjait díjazták. Tegyük hozzá: ha lett volna világszavazás, valószínűleg ott is az élen végez. De nem volt.
Jellemző (vagy véletlen) egyébként, hogy a hat díjazott közül öt futó volt, csak az Észak-Amerika legjobbjának választott Patricia McCormick lógott ki a sorból.
Az 1955-ös Helms-díjasok
Európa: IHAROS SÁNDOR (magyar közép- és hosszútávfutó, a tárgyévben hét világcsúcs)
Afrika: JAN BARNARD (dél-afrikai hosszútávfutó, a tárgyévben országos bajnok mezei futásban, 6 mérföldön és maratonon)
Ázsia: HIDEO HAMAMURA (japán maratonfutó, a tárgyévben megnyerte a Boston maratont)
Ausztrálázsia: SHIRLEY STRICKLAND DE LA HUNTY (ausztrál sprinter, a tárgyévben 11,3-mal világcsúcs 100 méteren)
Észak-Amerika: PATRICIA McCORMICK (amerikai műugró, a tárgyévben kétszeres Pánamerikai bajnok)
Dél-Amerika: OSWALDO SUAREZ (argentin hosszútávfutó, a tárgyévben kétszeres Pánamerikai bajnok)
Hogy Iharos mégis a világ legjobbja lett, arról egy idehaza jóformán ismeretlen svéd lap, a Ny Tid (magyarul: Új Idők) gondoskodott.
A kis újság is újság – ráadásul valóban világszavazást tartott, körülbelül négy tucat újságíró voksolt a különböző földrészekről –, vagyis fogadjuk el az ő listájukat, és hat évtized múltával most már jogosan örüljünk Iharos világelsőségének.
Az erről szóló hír a Bácskiskunmegyei Népújságban
A Ny Tid 1955-ös legjobb sportolói (a magyar lap csak az első négy helyezett pontját közölte, néhány nevet elírva):
1. Iharos Sándor (magyar futó) 427 pont
2. Paul Anderson (amerikai súlyemelő) 204 pont
3. Roger Moens (belga futó) 202 pont
4. Louison Bobet (francia országúti kerékpáros) 133
5. Rocky Marciano (amerikos profi bokszoló)
6. Sigvard Ericsson (svéd gyorskorcsolyázó)
7. Vlagyimir Kuc (szovjet futó)
8. Juan Mauel Fangio (argentin Forma–1-es versenyző)
9. Rafer Johnson (amerika tízpróbázó)
10. Tony Trabert (amerikai teniszező)
…
16. Rózsavölgyi István (magyar futó)
…
18. Kocsis Sándor (magyar labdarúgó)
Tizenkét világcsúcsa közül hetet egyetlen évben, 1955-ben állított fel, de a nagy versenyeken rendre betlizett – ha egyáltalán elindult. Világbajnokság akkoriban, ugye, még nem volt, Európa-bajnokságon hatodik helynél többre nem vitte, két olimpián, 1952-ben és 1960-ban még ennyire sem. 1956-ban persze topfavorit volt, hiszen Nurmi óta előszőr (s azóta is megismételhetetlenül) egyszerre tartotta az 1500, az 5000 és a 10 000 méter világcsúcsát. Csakhogy…
Csakhogy Iharos nem ment el a melbourne-i játékokra. Állítólag azért, mert geológus feleségét is szerette volna magával vinni Ausztráliába, de a Magyar Olimpiai Bizottság ebben nem sietett a segítségére. Nem biztos, hogy igaz ez a történet, de az tény: Iharos sem utazott, és hónapokra leállt az edzésekkel, feleségével – a kor szakkifejezését használva – disszidáltak, s ugyan tavasszal „előkerültek”, de zseniális mestere, Iglói Mihály Ausztráliából már nem tért vissza, csak 27 évvel később, 1993-ban telepedett haza. Nélküle pedig Iharos már soha nem találta meg régi formáját, meredeken lefele vitt az útja, 1964-ben végleg visszavonult.
Edzőnek állt, s bár bíztatóan indult a pályája, hat év után befejezte, eltávolodott a sporttól, benzinkutasként, zöldségesként tengette napjait.
Méltatlan egy zsenihez, akire olimpiai bajnokként kellene emlékeznünk.
1996. január 24-én hunyt el szülővárosában, Budapesten.
