Minden várakozást túlszárnyalt

2004-ben ezen a napon született a XX. század egyik legjobb amerikai versenylova.

68120-large.jpeg

Curlin versenykarrierje során 16-szor állt starthoz, ebből 11-szer sikerült megszereznie az elsőséget, kétszer volt második, kétszer harmadik, egyszer negyedik. Hároméves korában, megnyerte a Preakness Stakest, ami az Egyesült Államokban a „Hármas Korona” második eleme. További két futama a Kentucky Derby, és a Belmont Stakes. Ezekben nem győzött, azonban klasszisát igazolva a Kentucky Derbyben harmadik, míg Belmontban második helyen ért célba.

Háromévesként olyan további sikereket tudhatott magáénak, mint a Breeders’ Cup Classic, a Jockey Club Gold Cup Stakes, az Arkansas Derby, és a Rebel Stakes megnyerése.

Az előbb felsorolt sikereit, ráadásul igen nagy stílusban nyerte. A Breeders’ Cup Classicban 4 ½ hosszal, az Arkansas Derbyben pedig 10 ½ hosszal győzött, utóbbi, a verseny történetének legfölényesebb sikere volt.

Négyéves korában sem állt meg a menetelésben. Megnyerte ugyanis, a Stephen Foster Handicap-et, második alkalommal a Jockey Club Gold Cup Stakest, a Woodward Stakest, és második lett a Man o’War Stakes-ben. A négyéves kori teljesítményéből a Dubai World Cup megnyerése magasodik ki. Mindkét évben elnyerte, az „Év Lova” címet az USA-ban.

Az összes futásával 10 501 800 dollárt keresett, ami sokáig a legnagyobb pénznyeremény volt az észak-amerikai lóversenysport történetében.

Versenykarrierjének befejeztével ménesbe vonult, és apja mellett a Lane’s End Farmon lett felállítva, Kentucky-ban. Fedeztetési díja 25 000 dollár-on indult 2013-ban és ennek hétszerese (!!!)  175 ezer 2022-ben, ami egyértelműen kiváló örökítéseinek köszönhető.

Curlin tehát, egy nagyon jól átgondolt tenyésztői koncepció „eredménye”. Apja Mr. Prospector, míg anyja Northern Dancer vonalából származik, ezáltal napjaink két kiemelkedő teljesítményű ménvonala találkozik. Apja Smart Strike, anyja, Sherriff’s Deputy. A Fares Farm tenyésztette Kentucky-ban.

Tulajdonosa, Jess Jackson hitt Curlin kiválóságában, aki végül nemcsak megpróbálta bebizonyítani a hozzá fűzött reményeket, hanem túl is szárnyalta azokat.

Kép: Racing Post Twitter

süti beállítások módosítása