A ma születésnapos Archie Williams története.

Vannak hosszú karrierek, rövid karrierek és villámkarrierek. Mai hősünk az utóbbit futotta be – szó szerint –, az egyik évben még senki volt, a következőben a lába előtt hevert a világ, majd egy évre rá már el is tűnt a süllyesztőben. Aztán meg civilként rendkívül érdekes szakmát választott, illetve ez sem igaz, „maradékelven” ez jutott neki. Neki, Archie Williamsnek.

Az 1915-ös születésű fekete amerikai az első atlétikai edzésén középiskolásként vett részt, majd a Berkeley egyetemen, ahol gépészetet tanult, folytatta a tréningeket. 1935-ig azonban nem volt több egy középszerű 400-asnál, képtelen volt áttörni a 49 másodperces határt, ami már akkoriban sem volt egy haj de nagy idő.

A berlini olimpia évére (1936) azonban váratlanul megtáltosodott, előbb 47.4-re javította az egyéni csúcsát 440 yardon (402.336 méter), majd nem sokkal később óriási szenzációt okozva 46.1-gyel világcsúcsot futott ugyanezen a távon. Ezek után nem is lehetett kérdéses, hogy ott a helye a német fővárosban.

Világcsúcsa után (persze nem közvetlenül) így ünnepelték az egyetemi társai.

Topfavoritnak ennek ellenére sem lehetett nevezni, hiszen honfitársai egyéni csúcsa csak néhány tizedre volt az övétől. Egyikük, Emmett Smallwood megbetegedett, s már a középfutamban sem tudott rajthoz állni. A másik, James LuValle azonban a döntőben is tartotta a lépést az óriási iramban kezdő Williamsszel, de a nagy tempóban jelentősen elfáradtak, s két felnyomuló brit közül a gyorsabb, Godfrey Brown előbb LuValle-t hagyta le, majd a célban Williamset is nagyon megközelítette. Leelőzni azonban már nem tudta… Szóval a jó Archie pár hónap alatt lett lúzerből (ma így mondanák) a világ első számú négyszázasa, hogy aztán a következő évben egy komplikált combizomsérülés miatt befejezze sportolói pályafutását.

A berlini olimpiai döntő, ami halhatatlanná tette:

Williams 1939-ben pilótaiskolába került, s egyike lett annak a 91 afro-amerikai fiatalnak, akik először vezethettek az Egyesült Államokban polgári gépeket. Később megszerezte a repülőoktatói vizsgát is, viszont egy hazafias álma nem teljesült: 1941-ben nem engedélyezték neki, hogy átképezze magát harci pilótának. Pár évvel később az időjárási előrejelzések elkészítését segítő meteorológiai pilóta lett. (Ne kérdezzék, hogy ez micsoda, nem tudom…)

Ebben a minőségében végül hadszíntéren is szolgálhatta hazáját: a koreai háborúban Japánban állomásozott, Nagojában, az amerikai légierő hadműveleteit segítette időjárás-előrejelzésekkel. (A mi sporttörténelmünknek jelentős helyszíne ez a város, itt lett 1971-ben páros asztalitenisz-világbajnok az akkor 21 éves Jónyer István és a 18 esztendős Klampár Tibor.)

A hatvanas évek közepén fejezte be légi pályafutását, onnantól kezdve 72 esztendős koráig különböző középiskolákban matematikát és fizikát tanított.

78 éves korában, 1993. június 24-én, Kaliforniában halt meg.

Nyitókép: www.usatf.org