Generációnk egyik meghatározó futóélménye John Akii-Bua müncheni győzelme. 

Szóval az afrikai fiú 400 gáton nemcsak tönkreverte a mezőnyt (47,82 mp – ez még ma is nagyon jó eredmény), de megdöntötte a brit David Hemery négy évvel korábban Mexikóvárosban, magaslaton futott, nagyon hosszú életűnek hitt világcsúcsát.

Akii-Bua különleges figura volt, hogy mást ne mondjak, 47-en – más források szerint csak 43-an – voltak testvérek (apukája természetesen többnejűségben élt, nyolc feleséget tett boldoggá családfőként). De Ugandában persze nem a népes családja miatt ünnepelték, hanem azért, mert az országnak ő szerezte az első olimpiai aranyat a játékok történetében.

Azóta is csak egy újabb sikerült: Stephen Kiprotich nyerte tíz éve Londonban a maratoni aranyát.

Mintha ugyanazt az embert látnánk kétszer, pedig a fotók között negyven év telt el. Fent Akii-Bua, lent Kiprotich.

Magyarán Ugandában a futók 100%-osak, hazájuk minden olimpiai aranyát ők nyerték. Ehhez képest Kenya elbújhat mögöttük, a szomszédos országban ugyanis ez az arány csak 96,7%. Ott a 30 (!) futóarany mellett a bokszoló Robert Wangila (1988, Szöul) is győzni tudott, s rontotta el ezzel a makulátlan mérleget. A teljességhez tartozik, hogy Uganda mindkét olimpia aranyát ugyan a két úriember szerezte, de Davis Kamoga Atlantában bronzérmes lett a 400 méteres síkfutásban.

Akii-Bua nagy futása – világcsúcs a legrosszabb, 1-es pályán.

A magyaroknál sajnos ez a százalék 0. Az olimpiákon több, mint százhúsz év alatt szerzett 184 aranyunkból ugyan tíz az atlétáknak jutott, de nyolcat dobószámban, kettőt pedig ugrószámban szereztünk.

Meddig kell vajon még várnunk?

Nyitókép: @TheExecTraveler Twitter