Micsoda évkezdés

A kínai újév első versenynapja igencsak ünnepire sikerült Hongkongban.

golden_sixty_23.jpg

Hogy két Gr1-es futam került a keretprogramba ez is biztosan közrejátszott a nagyszámú nézősereg regisztráláshoz, hiszen a World Horse Racing azt írja: a májusi Kentucky Derby óta nem követtek a helyszínen ennyien lóversenyfutamokat, mint tegnap Sha Tin versenypályáján.

Az ottani lóversenyzés sikere picit sem meglepő. A 100 legmagasabbra rangsorolt verseny közül tízet náluk futnak, míg a TOP 10 versenyló közül kettőnek a kínai metropolisz az otthona.

A kilátogató nézők láthatták a világ legjobb női (Jamie Kah) és férfi (James McDonald) zsokéját, valamit a szakma varázslóját, Ryan Moore-t.

Ők hárman nyerték egyébként a nap negyedik-ötödik és hatodik futamát, melyek lefutása után következett a nap fénypontja.

Az imént említett két helyi csillag, Romantic Warrior és Golden Sixty egyaránt ott voltak a Steward’s Cup (Gr1, 1600 méter) startjánál. A duóhoz harmadikként csatlakozott az a California Spangle, aki már győzte le korábban mindkét pillanatnyilag magasabban rangsorolt riválisát. Korunk lóversenyzésében meglehetősen ritka, ha három ekkora sztár feszül egymásnak a pályán, így a világsajtó egész héten hatalmas terjedelemben foglalkozott közös karrierjük legújabb fejezetével.

A verseny igazolta az elvárásokat. Amikor Romantic Warrior és California Spangle már egymást “gyilkolta”, Golden Sixty (Medaglia d’Oro) ritmust váltott és az őrjöngő közönség legnagyobb örömére megnyerte pályafutása 23., egyben 7. Gr1-es versenyét.

A helyi kommentátor sem igazán találta a szavakat a káprázatos befutó láttán, és csak annyit tudott kinyögni: ünnepeljük együtt a hongkongi lóversenyzés három hősét. Szintén a World Horse Racing szerint az évtized legnagyobb futamát láttuk, amit egy másodpercig sem szeretnénk kétségbe vonni, mert a hideg futkosott a hátunkon, amikor élőben néztük ezt a csodát.  

Nagyon kényelmes volt a tempó számára. Mindig megkönnyíti a dolgomat, hogy miként „kezeljem” őt, és eldöntsem milyen pozíciót szeretnék” – mondta a boldog zsoké, Vincent Ho a kétszeres Év Lováról. “Ha azt akarom, hogy gyorsabb legyen, akkor az lesz, ha pedig leengedem a szárat, akkor megnyugszik. Így amikor Zac (Purton, California Spangle nyergében –  szerk.) felvette a tempót fél mérföldnél, még mindig nagyon szépen követte, minden erőfeszítés nélkül“.

A közel 130 millió HK dollárt, azaz 6 milliárd forintot kereső Golden Sixty már régóta minden idők legeredményesebb helyi lova.

Bő egy órával később viszont a világ legeredményesebb női zsokéja is immár nemzetközi Gr1-es bajnoknak vallhatta magát. Sőt történelemírónak, mert Jamie Kah nem csak a Classic Mile (Gr1, 1600 méter) első nyerő hölgyzsokéja lett Voyage Bubble (Deep Field) nyergében, hanem az első kiemelt versenyt jegyző női lovas Hongkongban.

Kellően feltérképeztem őt, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából, így magabiztos voltam. Kicsit aggódtam érte a végén, mert hajlamos “bealudni”, és azt gondoltam, hogy valaki meglepheti, de nem lankadt, sőt egyre erősebb és erősebb lett. A 200 méteres oszlopnál már úgy gondoltam, nem lehet kétséges a győzelmünk.” – mondta a történelemíró lovas.

news_2023012901950_10.jpg

Tudom, hogy meglehetősen szótlan vagyok, de higgyék el, ez egy nagyon különleges nap volt számomra. Olyan nagyszerű élményekben volt részem itt, gyönyörű lovakkal, amiket lovagoltam, hogy szinte szóhoz sem jutok. Libabőrös lettem – valóban nehéz szóhoz jutni a nagyon izgalmas nap után” – zárta mondandóját Jamie.

Parádés versenyeket láthattunk vasárnap délelőtt Hongkongból. Világsztár lovak és lovasok brillíroztak és ajándékoztak meg bennünket megannyi élménnyel. A versenyek február elsején Happy Valley-ben folytatódnak.

Képek: HKJC.com

süti beállítások módosítása