Egy nem mindennapi történet kapcsolódik a 37. Magyar Derbyhez.
A derbyhős, Indok olyannyira „szürke” telivérnek látszódott kétévesen, hogy még fél évvel később, a Nemzeti Díjban sem szavazott neki bizalmat trénere, Dara József. Az Alagi díjra már nevezte a mester, ahol negyedik helyen ért célba, de ezt követően „mérföldre visszavéve” egy szerény hendikepfutamban is hosszak özönével szakadt ki.
Ennek ellenére mégis starthoz állt a 37. Magyar Derbyben, amit hatalmas meglepetésre meg is nyert a favorit ellenében. A kor klasszisát ezzel megfosztotta a Hármas Koronától, hiszen Direktor megnyerte a Nemzeti-, Alagi-, Kincsem díjakat és a St. Legert is. A derbyben azonban kikapott.
Versenyleírás: A start után Bozsó, Bárd, Roham, Kolibri, Simbolum, Direktor és Allée sorrendben galoppoztak a lovak. A sort Áfium zárta. A víztoronynál Direktor és Kolibri felzárkózott a vezető Bozsó mögé, majd a fordulóban Bozsó visszaesett és Direktor került az élre. Az egyenesben Kolibri, majd Indok is megelőzte Direktort. A távoszlop előtt Indok fokozta előnyét, majd bevezetett. A távoszlopnál a favorit Direktor még újított, de már nem volt veszélyes a nyerőre. Balmoral és Allée a végén frissen jöttek, de elkéstek.
Hivatalos eredmény: 37. Magyar Derby, 1959. június 21. vasárnap. Rendes talaj, napos idő, 26 fok, 155. futam, start: 16 óra 25 perc
Díjazás: 60 000 Ft (40 000, 12 000, 8 000)
1. | INDOK | pm | Intermezzo II - Dóra | Dara József | Krusnyiczky M. |
2. | DIREKTOR | sm | Dukát - Rio Ritta | Aperianov Z. | Pozsonyi Béla |
3. | KOLIBRI | szk | Bánk - Kenny | Hujber József | Gosztonyi Ernő |
4. | Balmoral | pm | Mátyus György | Kováts L. II. | |
5. | Allée | sm | Pfendler Sándor | Nagy Sándor | |
6. | Áfium | stpm | Esch Győző | Esch Sándor | |
7. | Bárd | pm | Nardai Antal | Szentgyörgyi I. | |
8. | Bartoló | pm | Tóth Pál | Németh Ferenc | |
9. | Bozsó | pm | Esch Győző | Alafi László | |
10. | Roham | sm | Nardai Antal | Keszthelyi I. | |
11. | Simbolum | szm | Stircula József | Vrábel János | |
12. | Cirkalom | pk | Pillár János | Bagyánszky G. |
Tenyésztő: Dióspusztai ménes, Futtató: Somogyhegyi istálló
Alchimista állatorvosi javaslatra a versenyben nem vett részt.
A Versenyintézőség Dara József idomárt idomári gondatlanság és Indok feltűnő formaváltozása miatt 500 forinttal megbírságolta.
Idő: 2.33 Részidők: 25.8 - 24 - 25.8 - 26.6 -24 - 26.8
Bírói ítélet: 2 - 3/4 - 3/4 - 3,5.
Totalisateur: 10: 359. helyre:10: 53, 13, 16. Befutóra:10: 897, 2754.
Esetleges osztalékok: 10: 13 Direktor, 72 Kolibri, 74 Balmoral, 116 Bartolo, 170 Allée, 214 Bárd, 274 Roham, 33o Áfium, 379 Cirkalom, 392 Simbolum, 1272 Bozsó.
A tenyésztésirányitó - Dr.Antunovics Dániel - visszaemlékezése : A derby mindig izgalommal várt, lelkesítő ünnepe a tenyésztőknek, és egészséges rivalizálása a méneseknek. 1959-ben a kisbéri ménes nagy revánsra készült a korábbi diósi Derby-győzelmekért. Direktor óriási favoritként rajtolt, mégis az esélytelen, diósi Indok nyert. A verseny az verseny - szokták mondani.
A hatalmas, majdnem kéthavi átlagkeresettel felérő hármasbefutó osztalék és a Kincsem Díjban történt startgépben maradás Dara bukásába került. Idomári engedélyét azonnali hatállyal visszavonták, így a derbynyerő Stricula Józsefhez került, de vele már csak egyetlen hendikepgyőzelmet aratott derbytávon, majd négyévesen lesántult.
Intermezzo II. második derbynyerőjét adta.
1960 - 1964 között fedezett a remeteségi ménesben. 25 kancából 12 csikót nemzett. 1965. márciusában ott múlt ki. A következő kiadásban nem a 38. Magyar Derby-vel foglalkozunk majd, hanem ezzel az üggyel.
Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk.