Születésnapodra: Chantal Sutherland

Ma ünnepli a 47-et a galoppsport női mindenese, ennek alkalmából elmeséljük a hölgy eddigi meglehetősen kalandos életét.

chantal2.jpg

Chantal Sutherland iskolapéldája a "woman of many talents" kifejezésnek, amit talán számos tehetséggel bíró nőként lehet lefordítani angolról. Amellett, hogy korunk egyik legsikeresebb női lovasa Észak-Amerikában, még modellkedik, többször szerepelt a televízióban, ugyanakkor diplomát szerzett kommunikációból és pszichológiából, valamint pilótaengedélye is van. Elmondása szerint azonban mindig is a lovaglást tekintette elsődleges hivatásának.

1976. február 23-án született Kanadában. Apja, Hugh ügetőkkel foglalkozott saját istállójukban Toronto mellett, és olybá tűnik, hogy lánya is örökölte a lovak szeretetét. Noha fiatalon még hokizott, később áttért a lovassportokra, végül diplomája megszerzése után lehorgonyzott a lóversenynél.

A nagy kezdetek éve az ezredforduló volt. 2000 elején ő lett a Del Mar versenypálya új arca, mikor marketingkampányukkal a korábban háttérbe szoruló fiatal és női közönség bevonzását célozták meg. Október 9-én Woodbine-ban pedig első győzelme is megszületett zsokéként.

2001-ben és 2002-ben is kitüntették a Sovereign Awarddal, mint Kanada legjobb lovastanulója. Ekkoriban hazája egyik legjobban kereső női sportolója volt 5,7 millió dollár bevétellel mindössze nyolc hónap alatt, valamint a harmadik legeredményesebb lovas Woodbine-ban 124 győzelemmel.

Noha szép sikereket ért el északon, gyorsan ráeszmélt, hogy Kentucky Derbyt vagy Tenyésztők Kupáját csak az Egyesült Államokban futnak, így 2004-től Kanadán kívül is szerencsét próbált - elsősorban persze az USA-ban, de nyert versenyt például Barbadoson is.

2007-ben azonban visszatért Kanadába, majd onnantól többször váltott székhelyet szülőföldje és Kalifornia között - közben természetesen folyamatosan bővítve sikerei listáját. A lovaglás mellett ezalatt az Animal Planet csatorna Jockeys című valóságshow-jában szerepléssel lett országszerte ismert, valamint Mike Smith-szel való "se veled, se nélküled" kapcsolatával. Az Államok egyik legnagyobb élő zsokélengedájával összesen hat évig voltak együtt, egy ponton még jegyben is jártak, 2010 júniusában azonban véglegesen szakítottak.

2011-től Sutherland állandó résztvevője volt a dél-kaliforniai versenynapoknak, és ekkoriban került alá karrierje talán legfontosabb lova is. Game On Dude nyergében úgy lett a Santa Anita Handicap első győztes női lovasa, hogy a mindössze orrhosszas sikert egy 12 perces tanácskozás követte a versenyirodán, ugyanis a finisben három ló között erős dulakodás tört ki. A bírák azonban végül úgy határoztak, az érintkezés még nem lépte át a szabálytalanság küszöbét.

gameondude.jpg

Novemberben már az első női Breeders' Cup Classic győzelem volt a cél szintén Game On Dude-dal, a befutóban azonban Drosselmeyer megelőzte, történetesen Mike Smith lovaglásában. 2012. márciusában pedig szintén Game On Dude révén lett az első női lovas a világ akkori legdrágább futamán, a Dubai Világkupán, ott azonban maga a szereplés már nem volt ekkora dicsmenet: a pej herélt kifulladt a végjátékra és utolsó előttiként végzett a 13 fős mezőnyből.

Az utolsó nagy közös siker a 2012. júliusi Hollywood Gold Cup volt. Október 21-én Sutherland bejelentette visszavonulását, ez azonban nem tartott sokáig; 2013 júliusában ismét visszatért a pályára. 2017. május 6-án pedig átlépte az ezergyőzelmes határt, mindössze harmadik kanadai női lovasként.

A lovaglás mellett modellként is szép karriert futott be. Feltűnt már a Sports Illustrated és a Vogue lapjain, a Mistura nevű kozmetikai vállalat arca volt, valamint a People magazin beválogatta a "100 legszebb ember" közé.

A már említett valóságshow-s tévészereplés 2012-ben tényleges színészettel is kiegészült, mikor az HBO Befutó című sorozatának öt epizódjában láthattuk. A prioritás azonban változatlanul a lovak - mitöbb, holnap a Saudi Kupa zsokébajnokságán olyan legendák ellen láthatjuk, mint Frankie Dettori vagy Joao Moreira.

Isten éltessen, Chantal!

Képek: America's Best Racing, BloodHorse

süti beállítások módosítása