Hanga: remélem, ez az év az enyém lesz

A Real Madrid kosárlabdázója reméli, hogy karrierje negyedik Euroliga négyes döntőjében végre sikerül majd csapatával elhódítania a trófeát.

adam.jpg

A spanyol királyi gárda szerdán késő este bravúros fordítással nyerte meg a vendég szerb Partizan Beograd elleni negyeddöntős párharc mindent eldöntő ötödik mérkőzését, ezzel történelmi tettet végrehajtva, 0-2-ről felállva diadalmaskodott 3-2-re, amire korábban még egyetlen csapat sem volt képes a legrangosabb európai klubsorozatban.


"Próbálom visszaidézni a tegnap történteket és megtalálni a megoldást arra, hogyan nyertünk, de még mindig nem tudom" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 34 éves magyar klasszis bedobó. "Nagyon sokszor azt említik, hogy ez a madridizmus, amikor lehetetlen és mégis megnyerjük a mérkőzést. Még mindig a hatása alatt vagyok a meccsnek. Amikor játszom, nem izgulok, nem izgultam, viszont amikor a kispadon ültem, elképesztően szenvedtem" - fogalmazott Hanga Ádám.


A sorozat Final Fourját Litvániában rendezik, ahol az elődöntőben az ősi rivális Barcelona, Hanga korábbi csapata lesz az ellenfél, csakúgy mint a tavalyi négyes döntőben.

"Mindegy mikor játszunk a Barcával. A Final Four speciális torna, három nap alatt két mérkőzést kell játszani" - beszélt a kaunasi megméretésről Hanga, megjegyezve, hogy a tavalyi elődöntő előzményei mások voltak, mint az ideié, mivel az előző szezonban a katalánokat képtelenek voltak legyőzni, egészen a négyes döntőig, most azonban nem ilyen volt az idény. - "Érdekes statisztika, hogy amikor az Euroligában El Classico-elődöntő volt, a győztes csapat sosem tudta megnyerni a finálét, reméljük, hogy ez is megváltozik idén. Mindenesetre nagyon kemény meccs lesz, ebben biztos vagyok."

Hanga Ádám arról is beszélt, hogy a spanyol bajnokságban jön még két alapszakasz-mérkőzésük, majd azokat követően lesz egy teljes hetük felkészülni a kaunasi minitornára.   

"Ha matematikailag nézzük, akkor reméljük, hogy eljött az én időm. Ez a negyedik Final Fourom, a harmadik zsinórban. Ezekből kétszer döntőt is játszottam, és mindkétszer nagyon közel álltam hozzá, hogy megnyerjem. Sokkal nyugodtabban állok a négyes döntőhöz, mint korábban, legalábbis most így érzem. Nagyon sokáig úgy gondoltam, magamnak és másoknak is be kell bizonyítanom, hogy akkor lesz a karrierem teljes és sikeres, ha megnyerem az Euroligát. Most már egy kicsit másképp látom. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül az elért titulusok, az Euroliga-győzelem fogja meghatározni azt, hogy sikeres volt a karrierem vagy sem. Ezért valamilyen szinten nyugodtan állok a Final Fourhoz, de nyilván óriási éhséggel várom és ugyanazzal a vehemenciával vetem majd magam a küzdelembe, mint korábban. Óriási dolog, hogy negyedszer játszhatok a négyes döntőben, ez kevés embernek adatik meg, de ettől még szeretném megnyerni. Bízom benne, hogy ez az év az enyém lesz." 

A 2011 óta Spanyolországban játszó Hanga azt is elárulta, hogy nyáron lejár a szerződése a Realnál, melynek július 5-ig kell eldöntenie, hogy lehívja-e a megállapodás plusz egy évre szóló opcióját. Hozzátette, hogy vár a döntésre és nem áll kapcsolatban egyetlen más csapattal sem.   

"Nyilvánvalóan nem titok, hogy nagyon szeretnék itt maradni Madridban, a családom nagyon jól érzi magát itt és én azt gondolom, hogy az érdekeink közösek a Real Madridddal, mert én is nyerni szeretnék és ők is" - jelentette ki Hanga Ádám, aki a nyáron játszani szeretne a magyar válogatottban az olimpiai előselejtezőn. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy mindig a gárda rendelkezésére állt, ha egészséges volt, és ezúttal is mindenképpen szeretne ott lenni az együttesben. A nyarát ugyanakkor megnehezítheti, ha csapatváltás miatt költöznie kell.

Forrás: MTI, kép: @FairPlayCM Twitter

süti beállítások módosítása