Fantasztikusi lovasünnepet rendezett a Magyar Lovassport Szövetség szombaton, a 37. gróf Széchenyi István emlékverseny napján, a Nemzeti Lovardában.
Ekkor került sor ugyanis a 2022. évi szakmai díjátadó ünnepségre, de a nap programját színesítette a Magyar Lovassport Szövetség sajtótájékoztatója, a Dorina Dobor magyar prémiummárka divatbemutatója és az MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály lovasbemutatója is.
"A díjátadó gálán minden évben meg tudunk állni, és el tudunk gondolkodni értékeinken. Az elismerések rangját növeli, hogy azokat az egész lovas társadalomtól kapják a díjazottak" - emelte ki beszédében Lázár Vilmos, a szövetség elnöke.
A sportolói különdíjak kiosztása után díjat vehetett át többek között az év edzője, lóápolója, tenyésztője. Díjátadó volt Dallos Gyula miniszteri biztos, Budai Gyula, az olimpiai felkészülést koordináló bizottság elnöke és Lázár Vilmos is.
A legmagasabb lovas kitüntetést, a Gróf Széchenyi István Emlékérmet - amely a közelmúltban elért kimagasló, nemzetközi szintű versenyeredményért, sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett eredményes menedzselési, szervezési, támogatási, oktatási, nevelési, tudományos és médiatevékenységért, a fiatalokat, a diáksportot felkaroló munkásságért és a lovassportot népszerűsítő színvonalas médiatevékenységért adományozható - Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át.
A díjazottak:
sportolói különdíjak:
Juhász Péter - a fogathajtó korosztályos Európa-bajnokságon junior kategóriában póni kettesfogatban szerzett egyéni aranyérem és csapat bronzérem elismeréseként;
Juhász Bertold - a fogathajtó korosztályos Európa-bajnokságon gyermek kategóriában póni egyesfogatban szerzett egyéni aranyérem és csapat bronzérem elismeréseként;
Görög Gábor, Jámbor Blanka, Juhász Bertold, Juhász Péter, Lőrincz Eszter és Varga Gábor - a fogathajtó korosztályos Európa-bajnokságon szerzett csapat bronzérem elismeréseként;
Fekete Patrícia - a távlovagló világbajnokságon egyéniben kiharcolt 19. helye és a nemzetközi szövetség ranglistáján elért második helye elismeréseként;
Szösz Letícia - a távlovagló világbajnokságon elért 22. helye elismeréseként
az év edzője:
Pille Riin Roosileht és Rimarcsik Zsolt
kiváló lóápoló díja:
Nagy Tibor
az év tenyésztője:
Kacziba Pál
lovas családok díja:
Janik család
Magyar Lovassportért Emlékérem:
Jámbor Noémi, Horváth Csaba, Arie Yom-Tov
Gróf Széchenyi István Emlékérem:
Gömbös Endre, Sebestyén József, Sovák Péter
Gróf Sándor Móric Díj:
Blidár János
Ezt követően kezdődött az olimpiai minősítő. Heten jutottak az összevetésbe. Legjobb idővel az egyéniben 2010-ben világbajnoki ezüstérmes Abdullah al-Sarbatli. A szaúdi lovasra sokat kellett várni, mert lova, Kannabis van de Bucxtale az alappályán két patkóját elveszítette, így ezeket a verseny ügyeletes kovácsának pótolnia kellett. Az új patkókkal a kettős hatalmas iramban hibátlanul teljesítette a pályát, a versenybíróság azonban - a szervezők közlése szerint - állatorvosi döntéssel megerősítve diszkvalifikálta a párost. A győzelmet így a nyitóképen látható osztrák Gerfried Puck szerezte meg Equitron Melody Vd Smidshoeve nyergében, 43.61 másodperces eredménnyel. Az eredetileg harmadik (és a következő képen látható) Szuhai Péter és Chacco’s Girlstar 44.82-vel lett második, az ukrán Alisza Danilova (Cossinelle) pedig 46.34-gyel harmadik.
A verseny vasárnap 8:30-tól a CSI*** 140 cm Lipóti Pékség Díjjal folytatódik, a nap kiemelt versenyszáma a 16 órakor kezdődő CSI***-W 155 cm Szerencsejáték Zrt. Grand Prix lesz.
A belépés vasárnap is ingyenes.
A részletes start és eredménylistákat itt találják.
Forrás: https://csiobudapest.hu, MTI Fotó: CSIO Budapest / lovasfoto.hu-Krisztina Hajdu