Nole 23

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a norvég Casper Ruudot.

fywtmqxamae6hux.jpg

A szerb klasszis 23. Grand Slam-trófeájával egyedüli rekorder lett, és hétfőtől ismét ő vezeti a világranglistát.

A 36 éves sztár egyértelmű favoritként várta a párizsi finálét, miután 2016-ban és 2021-ben már ünnepelhetett a Philippe Chatrier Stadionban. Tizenkét esztendővel fiatalabb riválisa ugyanakkor csak egy döntőt tudott felmutatni, melyet tavaly simán elvesztett a 14. elsőségét begyűjtő - és idén csípősérülés miatt hiányzó - Rafael Nadal ellen.
Djokovic mellett szólt az is, hogy eddigi négy összecsapásukon rendre megverte a skandináv teniszezőt. Kétszer a római salakon, kétszer pedig a torinói ATP-világbajnokságon találkoztak, és Ruud eddig még szettet sem tudott hozni kettejük párharcában.

Az első játszmában egy-egy elveszített adogatójáték mellett jutottak el a rövidítésig, ott viszont a szerb sztár hengerelt, és 1 óra 23 perc alatt előnybe került. A második szett elején Ruud megint bukta saját szervajátékát, és rutinos riválisa ezt végigvitte a játszmán, így két és negyedóra után már 2-0-ra vezetett.

A záró szettben 5:5-ig mindkét fél viszonylag simán hozta szervagémét, ám ekkor Djokovic semmire vette el Ruud adogatását, és a végén lezárta a 3 óra 13 perc percig tartó meccset.

Djokovic 23. GS-serlege és egyben pályafutása 94. trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,3 millió eurót (863 millió forint) kapott. Egyben hétfőtől visszaveszi a világranglista első helyét a spanyol Carlos Alcaraztól.

Ami a teljes tenisztörténelmet illeti, a nőknél Serena Williams ugyancsak 23 GS-serleggel vonult vissza, az örökrangsort pedig az ausztrál Margaret Court vezeti 24 diadallal.

Eredmény, férfi egyes, döntő:

Novak Djokovic (szerb, 3.) - Casper Ruud (norvég, 4.) 7:6 (7-1), 6:3, 7:5

Az elmúlt tíz év döntői:

2014: Nadal (spanyol)-Djokovic 3:6, 7:5, 6:2, 6:4
2015: Wawrinka (svájci)-Djokovic 4:6, 6:4, 6:3, 6:4
2016: Djokovic-Murray (brit) 3:6, 6:1, 6:2, 6:4
2017: Nadal-Wawrinka 6:2, 6:3, 6:1
2018: Nadal-Thiem (osztrák) 6:4, 6:3, 6:2
2019: Nadal-Thiem 6:3, 5:7, 6:1, 6:1
2020: Nadal-Djokovic 6:0, 6:2, 7:5
2021: Djokovic-Cicipasz (görög) 6:7 (6-8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4
2022: Nadal-Ruud (norvég) 6:3, 6:3, 6:0
2023: Djokovic-Ruud 7:6 (7-1), 6:3, 7:5

Djokovic GS-diadalai:

Australian Open: 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2016, 2019, 2020, 2021, 2023
Roland Garros: 2016, 2021, 2023
Wimbledon: 2011, 2014, 2015, 2018, 2019, 2021, 2022
US Open: 2011, 2015, 2018

A legtöbbszörös férfi GS-bajnokok:

23: Novak Djokovic
22: Rafael Nadal
20: Roger Federer (svájci)
14: Pete Sampras (amerikai)
12: Roy Emerson (ausztrál)
11: Rod Laver (ausztrál), Björn Borg (svéd)
10: Bill Tilden (amerikai)

Forrás: MTI, kép: @DjokovicFan_ Twitter

süti beállítások módosítása