Rekordösszegű pénzdíjak a wimbledoni tenisztornán

Több mint tíz százalékkal megemelték a pénzdíjakat az év harmadik Grand Slam tornáján...

wimbledon_flowers.jpg

...így rekordot jelentő 44,7 millió fontot (19,4 milliárd forintot) osztanak majd ki a szervezők.

Az egyéni győztesek 2,35 millió fontot, míg a döntősök 1,175 milliót kapnak, emellett 14,5 százalékkal emelik a jutalmat a selejtezőben – több mint 4 milliót osztanak ki a három fordulóban –, a főtábla első körében kiesők pedig 55 ezerrel térhetnek haza.

A párosok tagjai összesen 600 ezret, a vegyes párosok 128 ezret zsebelhetnek be, míg a kerekesszékes versenyzők összesen 738 ezer fontot nyerhetnek a londoni tornán.

„Ezzel az elosztással szeretnénk elérni, hogy az egyéni bajnokok és a második helyezettek pénzdíja visszatérjen a pandémia előtti, 2019-es szintre, eközben pedig megfelelően szeretnénk támogatni a teniszezőket a torna korai fordulóiban is” – áll a szervezők közleményében.

A wimbledoni füvespályás Grand Slam-viadalra július 3. és 16. között kerül sor.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása