Csúcsfutamok sora egy versenyhétvégén? Ki nem hagynánk! De mi lenne, ha egy teljes héten át tartana?
A feltételes mód csak stilisztika, ugyanis egészen konkrétan ez fog történni. Ma délután veszi kezdetét a Royal Ascot, Európa kétségkívül legkülönlegesebb rendezvénye, ahol az ikonikus elegáns öltözékek között egész héten kiemelt versenyek sorát izgulhatjuk végig.
Olyan mennyiségben, hogy nem csak egyenként bemutatni lenne őket végtelenül hosszú, de táblázatban összegezni is; a következő öt napban 35 verseny, köztük 19 Group besorolású és pontosan 8 Gr1, azaz a lehetséges legmagasabb kategóriájú futam rajtol el.
Ez a presztízs azonban távolról sem új keletű: még 1711-ben építette a pályát Anna királynő saját birtokán, augusztusban pedig már le is futották az első versenyt - ennek szimbolikus emlékére a Royal Ascot első versenye az alapító nevét viseli. Azóta az esemény folyamatosan fejlődött, bővült. A jól ismert dresszkódot 1807-ben vezették be, azóta a meghívott férfiak kizárólag fekete, vagy szürke zsakettben és cilinderben léphetnek be a királyi páholyba, míg a hölgyek a ruházati előírásoknak megfelelően kosztümöt vagy koktélruhát viselnek, ahhoz illő, díszes kalappal.
A rendezvény napjainkban legalább annyira társadalmi., mint sportesemény. A Royal Ascoton találkozik a tradíció és a fényűzés, a brit királyi család és más előkelők is gyakorta látogatják az eseményt. II. Erzsébet királynő állandó díszvendége volt az eseménynek, távozása után családja viszi tovább a híres hagyományt.
Noha a presztízs a hét fő profilja, a szakmai oldal mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis erről az oldaláról is kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden táv és évjárat krémje találkozik Ascot zöld gyepén, az Epsom Derby-ről érkező friss háromévesek itt indulnak el az úton, hogy megszilárdítsák helyüket az élvonalban. Eközben persze az idősebb lovak szüntelenül hasonlóan komoly feladatok elé néznek.
Ma délután fél négykor nyílnak ki a kapuk a villámlábú telivéreknek, és három Gr1-es összecsapás lesz terítéken. Szerdán is folytatódik a fényűzés, és egészen szombatig meg sem áll. Ne hagyják ki!
Képek: Horse and Hound, Ascot Racecourse