Elérkezett a brit bajnokavató

Holnap délután kerül megrendezésre a brit szezon fergeteges zárása, a Bajnokok Napja.

cdjo.jpg

Frankie Dettori utolsó európai lovaglásaiként eladva még nagyobb port kavar a Champions Day, de (nem sokak meglepetésére) az élő zsokélegenda végül mégsem vonul vissza a szezon végén. Maga a rendezvény ettől azonban semmit nem veszít a színvonalából: ugyanúgy megkoronázzák Ascotban az év brit bajnokait, és ugyanúgy klasszis mezőnyök mérik össze az erejüket öt kiemelt futamban.

Ebből az ötből ráadásul négy Group 1, azaz a lehetséges legnagyobb besorolású, de a kimaradó "csak" Gr2-es Long Distance Cup sem a színvonal hiánya miatt lett valamivel alacsonyabb kategóriába száműzve, hanem mert a versenybíróságok híresen tartózkodnak tőle, hogy az extra hosszútávú összecsapásoknak megadják a Gr1-címet.

cdcard.jpg

Mindegyik verseny indulóit a terjedelemre való tekintettel nem fogjuk bemutatni, de a két legfontosabbra azért röviden kitérnénk. A Queen Elizabeth II Stakes-ben magyar idő szerint 16:05-kor mérföldön (1600 méter) két hároméves nagyágyú csatájára lehet számítani; Paddington négy, Tahiyra három Gr1-et nyert a szezonban, ezek mind igazi csúcstalálkozók voltak. Egymás ellen viszont még nem futottak, most pedig kilenc további ellenféllel együtt dönthetik el, ki a mérföld legjobbja.

16:45-kor pedig a klasszikus értelemben vett főfutam, a Champion Stakes zárja a kiemelt versenyek sorát, ahol valamivel halványabb, de távolról sem másodrangú csapat állt össze. Bay Bridge vezetésével nyolcan állnak starthoz, hogy megküzdjenek az év utolsó angol nagydíjának aranyérméért.

A nap versenyeit most is táblázatban összesítettük - aki teheti, mindenképp nézzen rá egy párra. Még utoljára a téli szünet előtt. És, hogy utoljára (?) még láthassa Dettorit a nyeregben angol földön, kedvenc pályáján. 

Frankie szavai a búcsú előtt:

idezet_dettori_konnyek.png

Nyitókép: Racing Post

süti beállítások módosítása