Csak a hölgyek

Míg az európai kupában szereplő férfi csapataink sorra szenvedik el a pofonokat (Alba, Falco, mindkettő 0:2-vel áll), addig a hölgyek hangzatos sikereket aratnak ugyanott.

dkrcs20231025023.jpg

A Diósgyőr a lengyel Lublint, míg a Győr szintén hazai pályán a francia Landes-ot verte meg szerdán a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában, így a miskolciak továbbra is százszázalékosak, míg a Rába-parti csapat megszerezte első sikerét.

A kontinentális elitsorozatban a második szezonját töltő DVTK szenzációs rajtot vett, mivel megnyerte az első három mérkőzését, ezzel a nemzetközi szövetség erősorrendjében a 14-edikről a hetedik helyre jött fel a 16 csapatos mezőnyben. 

A másik magyar euroligás gárda, a Győr az első siker reményében lépett pályára az előzőleg ugyancsak nyeretlen Landes ellen. Cziczás László vezetőedző tanítványai főként Slocum 26 pontjával szerezték meg első győzelmüket az Euroliga-szezonban.

A jövő keddi folytatásban a DVTK a romániai Sepsihez, míg a Győr a lengyel Polkowicéhez látogat.

Ami a többi magyar vonatkozású szerdai meccset illeti, az olasz Schio a magyar válogatottban várhatóan november 9-én bemutatkozó Juhász Dorka 8 pontja ellenére 90-64-re kikapott a címvédő török Fenerbahce csarnokában, míg a szintén török Mersin részben Kiss Virág 9 és Studer Ágnes 6 pontjával verte meg 77-57-re a vendég Polkowicét.

Eredmények:

A csoport:
DVTK Hun-Therm - Lublin (lengyel) 74-44 (19-19, 20-10, 12-8, 23-7)
A magyar csapat legjobb dobói: Tadic 14, Charles 13, Lelik 13, Jovanovic 11

B csoport:
SERCO UNI Győr-Landes (francia) 79-66 (14-17, 30-14, 17-11, 18-24)
A magyar csapat legjobb dobói: Slocum 26, Bach 10, Török 10

Forrás és kép: MTI/Krizsán Csaba

süti beállítások módosítása