"Játékok földje 2024" címmel online tweet formájában 24 órás földkörüli virtuális stafétát szervezett csütörtökön a francia Európa- és Külügyminisztérium, valamint a párizsi ötkarikás játékok szervező bizottsága 150 nagykövetség bevonásával, hogy mozgósítsa a sportvilágot és a szurkolókat 134 nappal a nyári olimpia és 164 nappal a paralimpia megnyitója előtt.
Az esemény kapcsán a budapesti Francia Intézetben rendeztek sportnapot, abból a célból, hogy közvetítések az olimpiai és paralimpiai értékeket, és ennek keretében három sportág, a cselgáncs, az asztalitenisz és a vívás mutatkozott be a fiataloknak.
A rendezvény sajtótájékoztatóján Claire Legras nagykövet hangsúlyozta, úgy készülnek, hogy a párizsi játékok a sport és a vendégszeretet ünnepe legyen. Felidézte, hogy Franciaország 1900 és 1924 óta után idén harmadszor adhat otthont nyári olimpiának. Kiemelte, hogy a július 26-i megnyitó ünnepség különleges lesz abból a szempontból, hogy nyílt téren, a Szajna folyón, 160 hajón tartják meg, az eseményt a helyszínen 800 ezren, a televízión keresztül pedig 13 millióan követhetik majd nyomon. Jelezte, tipikus európai olimpiát szeretnének rendezni, és törekszenek a paritásra, hogy a női és a férfi résztvevők létszáma egyenlő legyen, és az olimpia minél kisebb karbonlábnyomot hagyjon maga után. Ez utóbbi érdekében mindösssze az olimpiai falu és az uszoda lesz új építésű, a többi versenyt már meglévő létesítményekben bonyolítják le.
Felhívta a figyelmet, hogy lesznek események Párizson kívül is, a szörfversenyek helyszíne például Francia Polinézia, a labdarúgótornáé pedig többek között Bordeaux, Lyon és St. Etienne lesz. Hozzátette: a Francia Intézet a következő hónapokban Budapesten számos rendezvénnyel kívánja felhívni a figyelmet a párizsi olimpiára.
Április 16-án, 100 nappal az olimpiai játékok kezdete előtt egy hónapon át tartó, sporttémájú filmsorozat indul a Francia Intézetben, június 23-án olimpiai napot tartanak, majd július 26. és augusztus 11. között az ötkarikás játékok eseményeinek közvetítéseit is végig lehet követni az intézményben.
Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke arról beszélt, hogy pályafutása során nagy hatással volt rá a francia kultúra. 1957-ben Párizsban lett világbajnok a tőrcsapattal, francia javaslatra kapott nemzetközi fair play díjat, majd orvosként is Franciaországban ismerkedett meg új sebészeti eljárásokkal. Tóth Anita, a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója ismertette, hogy jelen állás szerint 96 magyar sportoló kvalifikálta már magát a párizsi játékokra, de ez a létszám még nőni fog, hiszen többek között ezen a héten Tatabányán játszik olimpiai selejtezőt a férfi kézilabda-válogatott. Összességében szeretnék túlszárnyalni a tokiói részvételi létszámot. Elmondta, hogy Párizsban újításként az Eiffel-toronynál létrehozzák a bajnokok parkját, ahol a magyar szurkolók személyesen találkozhatnak majd az olimpiai érmes sportolókkal.
Dányi Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója arról beszélt, hogy eddig 50 magyar parasportoló részvétele biztos az augusztus 28-án kezdődő paralimpián, ahol 22 sportág 549 versenyszámában 4400 fogyatékkal élő sportoló küzdhet az érmekért. Az előjelek alapján minden idők legnépesebb magyar delegációja vehet majd részt a párizsi paralimpián.
Forrás: MTI, foto: paris2024 X