- mondja Seamie Heffernan, aki 28 év után távozik a Ballydoyle csapattól.
"Ez az én döntésem volt. Amikor kinézek a hátsó ajtón a farmomra, tudom, kiváltságos helyzetben voltam, mert teljesen nulláról indultam. El sem hittem, amikor 1996-ban felajánlották, hogy Christy Roche mögött dolgozhatok Ballydoyle-ban. Sok barátot szereztem, rengeteg pénzt kerestem és rengeteg szép képem, trófeám van. Még nincs vége, de úgy éreztem változásra van szükségem. Olyan ez most számomra, mint egy nyaralás."
A képen Heffernan-nel látható O'Brien kategorikusan tagadta, hogy bármiféle összezördülés történt volna közöttük.
O'Brien így nyilatkozott erről: "Nyilván hallottam a pletykákat, de nem gondoltam többet erről. Seamus azonban felhívott a múlt hétvégén és elmondta, szabadúszó lesz. Ezt teljes mértékben tiszteletben tartom, azt mondtam neki, bármikor szívesen látom, amikor csak akar, bármikor visszajöhet. Ez mindig így lesz."
A páros együtt nyerte a Derby-t Epsomban 2019-ben Anthony Van Dyck-kal, az Oaks-t 2012-ben Was-zal és további öt ír Derby-győzelmet jegyeznek, de Heffernan személyes csúcspontja az volt, amikor 2016-ban Highland Reel-t győzelemre vezette a Breeders' Cup Turf-ön Santa Anita-ban.
"Ez karrierem második csúcsa csak. Az első az volt, amikor 1996-ban felajánlották az állást. Az mai napig mindent visz" - mondta az 51 éves lovas.
„Úgy érzem sokmindent elértem, de ahhoz, hogy boldog és továbbra is sikeres legyek, változásra van szükségem. Remélhetőleg ez a helyes döntés. Nem tudom hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a Coolmore tulajdonosainak."
Heffernan elmondta, egy nagy, rivális istálló kereste meg, de ő marad szabadúszó.
Forrás: TDN, kép: GBR X