Sétagalopp a Francia Derby-n

Chantilly-ban zártuk a lóverseny szuperhétvégéjét.

prix_du_jockey_club.jpg

Kifejezetten izgalmas végjátékra számíthattunk a Prix du Jockey Club, avagy a Francia Derby futamában, ugyanis papíron nem mutathattunk rá egyértelmű favoritra. A 14 hároméves azonban mégsem izzasztotta meg egymást Chantilly gyepén.

Legalábbis egy lovat biztosan nem.

A finisre még szinte fej fejt fordultak a lovak, Look De Vega azonban semmit nem bízott a véletlenre. A célegyenesben Ronan Thomas alatt magabiztosan lépett el ellenfeleitől, és két hossz előnnyel vágtázott be a célba.

Ezzel apja, Lope De Vega után ő is megnyerte a francia kékszalagot – nevezetesen a 184. kiírásét.

Ráadásul megőrizte veretlen mérlegét, igaz, mindössze harmadik startján. Trénerei, Carlos (apa) és Yann Lerner (fia) nem siettették: tavaly novemberben sikeresen debütált, majd idén is mindössze egyszer futott a Derby előtt. Ennek ellenére nem izgulták túl a felkészülést. És láthatóan felesleges is lett volna, Look De Vega mellett ugyanis senkinek nem volt esélye. Az örömből ez azonban csöppet sem vont el.

„Ez elképesztő - nem is tudom, mit mondjak, mit érzek most” - mondta Yann Lerner. „Nagyon örülök ennek a lónak a teljesítményének, és tényleg sokkal magabiztosabban álltam hozzá ehhez a versenyhez, mint legutóbb. A két futam között a ló sokat fejlődött, és ma nagyon nyugodt volt, és nagyon jó hangulatban volt.”

Ezek után bizonyára sokakat meglepünk azzal, hogy Look De Vega gyakorlatilag a tenyésztők, Joelle Mestrallet és Lucien Urano nyakán maradt. 2022-ben nem kelt el a yearling-árverésen, ezt követően vásároltak belőle részesedést a Lernerek, valamint Patrick Madar. Mi ez, ha nem megtérülő befektetés!

„Ez őrület! Ez egy teljesen őrült nap” – mondta Madar. „Ronan abszolút tökéletes lovaglást adott neki, és mindig is nagyon bíztunk ebben a lóban, még akkor is, ha eddig csak kétszer futott.”

Azért a lemaradóknak sem kell búslakodniuk: Andre Fabre az aranyról lecsúszott, de a dobogó alsóbb fokaira felállította idomítottjait. A szintén Lope De Vega apaságú First Look úgy szaladt fel második helyre, hogy győzelmét 66-1 szorzóval adták a bukik, míg harmadikként a topfutamokban szintén viszonylag rutintalan Sosie végzett.

A favoritok ugyanakkor elhasaltak: még Ghostwriter állta meg legjobban a helyét szorosan a dobogósok mögött (4. hely), Diego Velazquez (8.) és Fast Tracker (13.) viszont a mezőny hátsó felében kullogtak be a célba. Ismét emlékeztetett minket a lóverseny: egy Derbyben bármi megtörténhet.

Nyitókép: Thoroughbred Daily News

süti beállítások módosítása