Nem osztottak lapot a vendégeknek

Az első öt helyet a hazai lovak foglalták be a 44. Japan Cupon.

japancupdoduece.jpg

De még hogyan! A mezőny 14 lova végig együtt haladt, még a célegyenesre is egy nagy bolyként fordultak. Durezza állt az élre, de belül Shin Emperor, kívül pedig Do Duece indított ellene támadást. A három ló valamelyest ellépett a többiektől, de egymással nem bírtak. Az utolsó métereken dőlt el, ki tudta a legjobban kipréselni magából az utolsó utáni maradékot is.

Do Deuce bizonyult a legjobbnak mindössze nyakhossz előnnyel, míg a második helyről célfotó sem tudott dönteni. Holtverseny. A negyedik helyért is hasonlóan ádáz küzdelmet vívtak: Cervinia ért fel pont a dobogó „alá”, de mögötte egészen a tizenegyedikként befutó Fantastic Moonig nem volt két ló között fél hossznál nagyobb különbség, a negyedik helyért pedig négyen futottak be egy hosszon belül.

Do Deuce (Heart’s Cry) ezzel pályafutása ötödik királykategóriás (Group 1) győzelmét ünnepelte, de lovasa, Yutaka Take talán még nagyobb dolgot vitt véghez. Ötödjére nyerte meg a Japan Cup-ot, amivel tovább növelte saját rekordját, mint a verseny történetének legsikeresebb zsokéja.

„[…] egészen a végéig vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Ez a ló minden egyes indulással egyre jobb lesz - úgy gondoltam, hogy a legutóbbi startja volt a legjobb teljesítménye, de a Japán Kupában még ezt is felülmúlta -, így ha a kondíciója lehetővé teszi az újabb indulást, remélem, hogy az utolsó Arima Kinenen a legjobbját tudja majd nyújtani” - nyilatkozta Yasuo Tomomichi, a ló trénere.

Az már biztosan eldőlt, hogy Do Deuce a szezon végén visszavonul. Az őszi Tenno Sho (Gr1) és a Japan Cup már így is méltó lezárása lenne pompás versenykarrierjének, de a pontot igazán az Arima Kinenben teheti fel az i-re. Az biztos, hogy a rajongók be fogják szavazni a karácsonyi csúcstalálkozóra (oda ugyanis a közönség szavazataival is lehet minősülni), és már csak meg kell védenie tavalyi címét. Persze, könnyű azt mondani. De a jelenlegi formáját elnézve Tomomichi teljesen jogosan szavaz neki bizalmat.

Nem zárult ilyen vidáman a hétvége O’Brienéknek: Auguste Rodin jól rajtolt, és a célegyenesben még látta is maga mellett elszáguldani a későbbi győztest. Ryan Moore ösztönözte lovát, hogy kövesse őt, de Deep Impact fia nem tudta felvenni a versenyt a győztes óriási végsebességével, és lemaradt a negyedik helyért folytatott küzdelemben, végül a nyolcadikként célba.

„A tempó egy kicsit lassú volt, és ez valószínűleg nem igazán kedvezett neki, de rendben futott. Ryan azt mondta nekem, hogy kis zűrzavar volt - a verseny nagyon lassú volt az elején, és egyszerűen nem feküdt neki, és nem jött össze” - mondta Aidan O'Brien tréner.

Mindezek ellenére a  79,720 néző közül, majd tizenötezren ottmaradtak "Auguste" búcsúztatási ünnepségére, amelyre az utolsó futam után került sor. 

Egyébként csak a kupára 62 milliárd forintnyi jenért fogadtak, míg a teljes versenynap összbevétele meghaladta a 89 milliárd forintot!

A többi európai vendég sem jutott sokra. Még Goliath került legközelebb, hatodik lett fél hosszra Cervinia mögött, Fantastic Moon pedig egyáltalán nem jutott szóhoz.

A zsokéink viszont parádéztak. A 12 futamból nyolcat európai lovas nyert. Buick, Lemaire és C. Demuro is duplázni tudott.

Kép: Japan Racing Association

süti beállítások módosítása