A hatvanhetedik

és a harmadik!

taban.jpg

Újra a Vadaskerti Ménes, de Varga Zoltán először a csúcson.

A tökikek a két évvel korábbi derbynyerő anyját, Titkost az angol Nemzeti Ménes által tenyésztett Antler elé vezették. Így született meg Tabán, aki háromévesen a csúcsra ért. Kétévesen kisebb (Köteles Bertalannal elért) győzelmek után második helyen ért célba a mai Szent László Díjban.

Aperianov mester a Káposztásmegyeri Díjban kezdte meg vele hároméves kampányát, de sem ott, sem a későbbi versenyek többségében nem sikerült nyernie. A Millenniumi Díj előtt és után is Prágába küldte a mester. Harmadik lett a Cseh Derbyben, de idehaza ennek ellenére nem számított favoritnak, mert az a cím egyértelműen a több nagydíjat nyerő Toniot illette.

Versenyleírás: Jól sikerült indítás után Apus és Cárné vezetett. Mögötte Retorzió és Torkos galoppozott. A víztoronynál Retorzió állt az élre és Apussal vezették be a mezőnyt az egyenesbe. A 3200-as gépnél Tabán és Tonio támadtak és egymás elleni küzdelemben vezettek, végül Tabán győzött. Tartuffe lovagolva lett harmadik.

Hivatalos eredmény: 67. Magyar Derby, 1989. július 2 vasárnap, jó pálya, fülledt, meleg idő, 28 C fok, 227. futam, start: 16 óra 25 perc

Díjazás: 320.000 Ft (170 000, 80 000, 40 000, 20 000, 10 000) 

1. TABÁN pm Antler - Titkos Aperianov Z. Varga Zoltán
2. TONIO pm Turbo - Tonik Kedvesi József Benkő Lajos
3. TARTUFFE pm Imperiál - Turán Németh Ildikó Simon Ferenc
4. RETORZIÓ pk San Bernardino - Riantec Barna András Bálint Sándor
5. STAR LADY pk Circinus - Super Star Németh Ildikó Kovács Sándor
6. Magister sm Farkas Tibor Benedik Dezső
7. Taurus p Kedvesi József Papp I. II.
8. Belafonte sm Vas József Köteles B.
9. Apus stpm Karaszek Sándor Nagy Géza
10. Biztosíték sm Bodnár Lajos Uri Mihály
11. Randi pm Bárdosi György Mudra Gyula
12. Torkos stpm Farkas Tibor Boros József
13. Cárné (fv) stpk Barna András Sándor József

Tenyésztő és tulajdonos: Vadaskerti ménes

Bírói ítélet: 2 - 6 - 1 3/4 - 3 - fejh. - 1,5  

Idő: 2.32.2 Részidők: 25.4 - 26.5 - 25.4 - 25.3 - 25.2 - 24.4

Totalisateur: 10:36. Helyre: 10:16, 20, 31. Befutó: 10:83, 153. Hármas befutó: 10:1131.

Esetleges osztalékok: 10:21 Magister és Torkos, 34 Taurus és Tonió, 63 Cárné és Retorzió, 110 Randi, 132 Tartuffe, 285 Biztosíték, 279 Apus, 423 Belafonte, 691 Start Lady

Az versenypálya igazgatója - Dr. Fehér Dezső - véleménye: Szakértő jóslatom igazolódott, amikor Tabán, Tonió és Magister befutóra számítottam. Az ellenvélemények ellenében Tabán mostani Derby-győzelme igazolta korábbi döntésemet, amikor a Csehszlovák Derbyre köteleztem. Az ottani helyezése igazolta állóképességét, és futása egyben a Magyar Derby eredményes záró galoppja volt.

4/3

Varga Zoltán első és egyetlen derbygyőzelme mellett emlékezetes, hogy Vas József először nyergelt lovat (Belafonte, 8. Kötelessel) a kékszalagra, Kovács Sándor pedig először lovagolt benne (ötödik a Németh Ildikó idomítású Star Ladyvel).

skmbt_c65215092309210_0055_aperianov_varga_hoppegarten_kurazsi.jpg

Versenyteljesítménye: 2 - 3 éves korában 12 versenyben futott. 3 versenyt nyert 5 versenyben volt helyezve. Főbb győzelmei; Magyar Derby. Osztályzata: 78.

Tenyészeredménye: 1991-ben és 1993-ban a Vadaskerti és csornai ménesekben 6 kancából 2 csíkója született. Ezek: Marie Louse, Karát.

Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő pótolhatatlan leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk.

süti beállítások módosítása