Az utolsó nemzetközi

Holnap kerül megrendezésre a Hong Kong International, vagy becenevén Turf VB.

hkir2024.jpg

Hong Kong a héten a lóversenyzés globális fővárosaként üzemel. Szerdán Happy Valley-ben rendezték a zsokébajnokságot, holnap Sha Tin versenypályán pedig a lovakon a főszerep: érkezik a 140. születésnapját ünneplő Hong Kong International Races.

A szervezők a Turf Világbajnokság becenevet is nagylelkűen megadták maguknak, de pont annyira világbajnokság, mint a Tenyésztők Kupája: semennyire. Ez is csak egy marketingfogás, bár az esemény célját egészen pontosan leírja. Kifejezetten a gyep borításon igyekeznek minél patinásabb mezőnyt Hongkongba csábítani, amihez négy, különböző távú Group 1-es versenyt írnak ki.

Az első, a magyar idő szerint 7:10-kor rajtoló Vase áll még legközelebb a világbajnoksághoz – a 13 induló ugyanis hat országból érkezik. A 2400 méteres táv Európában és Japánban is egyaránt klasszikus, ami az indulókon és az eredményeken is meglátszik. Az elmúlt tíz alkalomból mindössze egyszer tudták otthon tartani a fődíjat, Exultant 2018-ban, miközben négy japán, három ír és két francia győzelem született.

without-a-fight.jpg

Idén is hasonlóan nemzetközi mezőnyt szólítanak majd starthoz. A fogadók a japán kancát, Stellenbosch-t favorizálják, de a tavalyi Melbourne Cup győztese, Without A Fight (a képen) is hasonlóan jó esélynek tűnik. Emellett a Japan Cup hatodik helye után Goliath ismét megpróbálkozik a távolkeleti szerepléssel, de az Arc-harmadik Luxembourg is tiszteletét teszi.

7:50-kor a Sprint indulói között épp az ellenkező a helyzet. Hongkong világszerte elismert sprinter nagyhatalomnak számít, így valószínűleg senkit nem lepünk meg vele, hogy ezt a futamot következetesen kisajátítják 1200 méteren. Az elmúlt tíz évben mindössze egyszer sikerült egy vendégnek diadalmaskodni, nevezetesen Danon Smash-nek 2020-ban. Ismét borzasztó kiélezett végjátékra lehet számítani, épp ezért nem is emelnénk ki neveket. Viszont mindenkit bátorítunk, hogy kövesse élőben az izgalmakat, már csak azért is, mert itt láthatjuk a nap legnagyob sztárját, a legutóbb "űridővel" győző Ka Ying Rising-ot is. Négy ország 14 indulója várja a startot.

Pontban 9 órakor a Mile következik. Tavaly a szupersztár Golden Sixty harmadik győzelmét láthattuk a versenyben, az ő visszavonulása óta viszont senki nem töltötte be a „top miler” szerepét. Soul Rush, Voyage Bubble és Antino képviseli a legjobb esélyt, de őszintén nem irigyeljük a fogadókat. Több induló is korrekt helyezések után érkezik, itt a lehetőségük szintet váltani. Öt országból 14 reménység a startnál.

romanticwarrior-scaled_1.jpg

Végezetül 9:40-kor a főfutam, a Hong Kong Cup zárja a topfutamok sorát. Az elmúlt két évben Romantic Warrior kisajátította a dobogó legfelső fokát, idén pedig zsinórban a harmadik trófeáért száll harcba. Legnagyobb ellenfelei a japán Liberty Island és Tastiera, valamint az ír Content és Wingspan lehetnek. A zárófelvonásban öt ország 11 szupersztárját láthatjuk.

A startlisták a Befutó főoldalán láthatóak.

Képek: Hong Kong Jockey Club, Races.com.au, Asian Racing Report

süti beállítások módosítása