Winx nyomában

Micsoda finálé!
Kép

Grandiózus zárása volt a Sydney Autumn Carnival-nak a szombati találkozó.

Egyaránt a megszokott nagy létszámú mezőnyöket láthattunk a gyepen és a nagy létszámú nézősereget a lelátón.

A Yu Long Investments futtatói karrierje talán legfantasztikusabb napja után ünnepelhetett.

A királykategóriás futamok sorát ugyanis háromévesük Treasurethe Moment duplázása nyitotta. Alabama Express kancája megnyerte (nekünk) ősszel a VRC Oaks-ot, most pedig az ottani őszben az Australian Oaks-ot. Nem kis bravúr. Főleg ha mellé tesszük, hogy ez volt zsinórban nyolcadik győzelme.

Majd a királynőjük folytatta.

VIA SISTINA IS THE QUEEN OF AUSTRALIA!

– harsogja csupa nagybetűvel a 7Horseracing twitter (X) oldala.

Ki merne vitába szállni ezzel a kijelentéssel?

A kiváló – immár hétéves kanca – kilencedik Gr1-es győzelmét aratta. Hetet ebben a szezonban, amivel beállította WINX rekordját.

"A mai napon lehet bírálni őt a teljesítménye miatt, hiszen most nem nyert nagy különbséggel, de ő már csak ilyen. Mindig azt teszi, amit tennie kell” – mondta zsokéja, McDonald. Csak halkan jegyezzük meg: így is versenyrekordot (2:0.41) futott és megközelítette a pályarekordot (2:0.30) is.

Ezzel Via Sistina a 17. ló, aki átlépte a 10 millió dolláros kereseti határt. $12,779,047. Ezt a listát is Winx vezeti természetesen ($26,451,174.)

Dupla a Yu Long Investmentsnek! Ők a képen.

Kép

Dubai Honour mindent elkövetetett a trónfosztás érdekében, de vélhetően akkor sem tudta volna megverni a szuperkancát, ha nincs az a kis szorítása a finisben. Hatalmas gratuláció a Haggas csapatnak!

"Óriási versenyt futott. Egy jó kanca verte meg.” – mondta Marquand.

Hétévesen, a hazájától több tízezer kilométerre így futni – le a kalappal. Képünk önmagáért beszél.

dubai_honour.png

És le a kalappal Rachel King előtt, aki tovább építi elképesztő életművét. Immár másodjára nyerte meg a Melbourne Cup távjára kiírt Sydney Cup-ot. Most Arapaho (Lope De Vega) volt a társa ebben.

rachel_king.png

A Queen Of The Turf Stakes-szel zárult a Gr1-es versenyek sora Sydneyben, ahol szintén semmiféle meglepetés nem született. A két favorit két a kézben ért célba. Fangirl (Sebring) sikere azt jelenti, hogy nem csak a futtatói társulás duplázott a legfontosabb futamokban, hanem a Waller/McDonald páros is, hiszen ők a legfőbb támogatói Via Sistinának is.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „NATHAN BERRY MEDAL 2025 Cong Congratulations! ing ingNSW NSW THE DUENA おい。 N1B MATEAN JAMES MCDONALD”

Ezt a medált hagyományosan The Championships legeredményesebb lovasa kapja. Macca immár ötödjére.

Az Australian Turf Club minden felületén az olvasható, hogy ezzel véget ért az ausztrál szezon, de ez csak a legnagyobb meetingek vonatkozásában igaz, hiszen Randwick jövő szombaton két újabb Gr1-es versenyt rendez.

Képek: Australian Turf Club X, Racing NSW facebook

süti beállítások módosítása