A százegyedik

Csoda! Egy Kritérium-nyerőből derbygyőztes lett. Línekből pedig a Magyar Derby hercege

101.jpg

Hogy miért csoda ez?

Mert ez a 101. kiadás alatt mindössze ötször sikerült, de ne szaladjunk ennyire előre.

A francia tenyésztésű mén, a Gyolai család színeiben és Kovács Sándor irányításával kezdte meg versenykarrierjét.

Nem is akárhogy.

Kétévesen nem volt rosszabb másodiknál, és a Szent László Díjban elért ezüstérme után az évjárat csúcsára került a Kétévesek Kritériumának megnyerésével.

Háromévesen már az évet bombaformában kezdte és amikor, Pozsonyban egy cseh, - és egy Kubovicova idomítás mögött harmadik helyen ért célba, már mi is azt írtuk: őt kell megvernie annak, aki a babérkoszorúról álmodik. Idehaza harmadik a Nemzeti Díjban, de az Alagi Díjban simán győzött, így egyértelműen a kékszalag első számú várományosaként tekinthettünk rá. De már nem Gyolai Zoltánék színeiben, hiszen időközben megvásárolta az Intergaj istálló.

Hivatalos eredmény: 101. Magyar Derby, Budapest, 2023. július 2. vasárnap, Jó pálya, Napos idő, 29 °C, 113. futam, Start: 18:52

Díjazás: 25 000 000 Ft (12 500 000, 5 000 000, 3 000 000, 1 750 000, 1 500 000, 1 250 000)

1. Amore Boy sm Shamalgan -Ambre Doree Csontos Pál J. Línek
2. Lord Winter pm Anodin - La Goulue Csontos Pál S. Georgiev
3. Real Hope pm Make Believe -Really M. Farkas Levente Benkő Ádám
4. Merci Star pk Szuna Szabolcs Gönczi Rebeka
5. Il Ministro pm Kovács Sándor ifj. Kozma I.
6. Di Domenica Sw. pm Maronka Gábor J. Havlík
7. Csinibaba sk Kovács Sándor Mocsinka V.
8. Raport szm Ribárszki Sándor C. Fiocchi
9. Lost In Space pm Zala Csaba M. Laube
10. Vendetta Bel pm Zala Csaba Ördög Alen
11. Shining Star stpm Molnár Orsolya Bernáth C.
12. Racing Ray pm Maronka Gábor S. Sulas
13. San Invicible pm Fézer Róbert Suták Csenge
14. Baron Black pm Maronka Gábor Kolumbán Örs
15. D'Angelo sm Fézer Róbert Fézer Ramóna

Tenyésztő: Ecurie Normandie Pur Sang, Futtató: INTERGAJ

Idő: 2:27.6 (0:22.9, 0:24.2, 0:24.5, 0:23.6, 0:27.5, 0:24.9)

Bírói ítélet: biztosan: 1,5 - 1 3/4 - 9 - 0,5 - 6 - 3/4 - 1 3/4 - 0,5 - 8 - 7 - 24 - nyak - 3/4 - 18

Totalisateur: 3,4 helyre: 1,5  1,5  2,8   Befutóra: 9,5 Hármasbefutóra: 50,8

Esetleges osztalékok: 2.7 Lord W., 10.3 Real Hope, 20.9 Merci Star, 16 Il Ministro, 56.5 Di Domenica Sweety, 3.3. Csinibaba, 23.9 Raport, 45.9 Lost In Space, 30 Vendetta Bel, 40.4 Shining Star, 59.6 Racing Ray, 40 San Invicible, 38 Baron Black, 50.1 D'Angelo

Jaroslav Línek ötödik derbytrófeáját tehette vitrinjébe!

Az Intergaj tehát négy év alatt három derbyt nyert, három különböző trénerrel! Csontos Pál pedig illusztris társaságba került.

Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő pótolhatatlan leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk. A Magyar Derby sorozat minden írása szerzői jogi védelem alatt áll. Abból még részletek (eredmények stb.) sem közölhetőek a Racing Portal főszerkesztőjének írásbeli engedélye nélkül. Nyitókép: Benedek Attila

süti beállítások módosítása