Ryan nem lacafacázik!

Szeptember 13-án, szombaton (brit idő szerint)15:40-kor a doncasteri St Legerben fog lovagolni, majd 17:30-kor már az Irish Champion Stakes-ben pattanna nyeregbe.
A két pálya közúton - tengeri átkeléssel - 433 kilométerre fekszik egymástól, de a világ legjobb zsokéját értelemszerűen külön helikopter szállítja majd.
2018-ban már megcsinálta ugyanezt. Megnyerte a St Legert Kew Gardens-szel, majd az Ír-tenger felett átrepülve indult a Matron Stakesben, igaz azt Laurens nyerte.
A hároméves klasszikusban vélhetően a kétszeres derbyhős Lambourn, míg Írországban Delacroix lesz a társa.
Egyébként Moore őrült rohanása annak köszönhető, hogy Wayne Lordant – túlzott ostorhasználat miatt - eltiltották.
Mivel a Leger első díja 400 ezer font, az Irish Campioné pedig 615 ezer (712 ezer euró), így a két győzelemmel több, mint egymilliót keresne a tulajdonosoknak. Előbbit háromszor, az ír futamot pedig ötször nyerte meg eddig.
Természetesen mindkét versennyel foglalkozunk majd a Racing Portal felületein.
