Itt a karácsony!

Christmas Day (Camelot) szállította Aidan O’Briennek a 12. angol Derby- és 50. brit klasszikus trófeáját.

whelan.png

Calandagan dicső hadjárata dicstelenül ért véget

A zsinórban öt legmagasabb szintű versenyt nyerő kiválóság nem tudta jól kezelni a szélsőséges brit időjárási viszonyokat (hatalmas szél, eső), így 41,5 hosszal (!) a nyerő mögött, negyedikként kullogott célba a Coronation Cupban.

„Borzasztó volt a talaj, és borzasztó volt az időjárás is. A lovam még soha nem futott ilyen körülmények között. Még soha nem láttam, hogy egy verseny után ennyire kifulladjon. Csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi baja, de a talaj egyszerűen szörnyű volt számára ma. Az én hibám. Nem lett volna szabad elindítanom. Mickael azt mondta, hogy nem tudott kényelmesen versenyezni, és hogy a pálya túl nehéz volt neki. Előtte együtt bejártuk a pályát. Úgy döntöttünk, hogy a tribünök felőli oldalon jönnek majd, de az előző futam után mindenki meggondolta magát. Biztos voltam benne, hogy a tribünök felőli oldalon kellett volna mennünk, de Mickael azt mondta, hogy korábban már kapott ki ott. Frusztráló az egész, de az biztos: ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen talajon versenyezzen.” - vállalta magára a felelősséget Francis-Henri Graffard.

A négyéves Bay City Roller (New Bay) a bajnok, akinek ez mindössze a harmadik versenye volt 2026-ban. Tavaly Münchenben hasonló talajon győzött hét hosszal!

A Derby előtt azonban nem sokkal elállt az eső. Mind a fogadókat, mind a trénereket leginkább a talaj izgatta, amely talán már nem is lehetett volna puhább.

Korán jött a karácsony Ronan Whelannek: megnyerte a Derbyt!

A végig az élbolyban versenyző Christmas Day-t már senki sem tudta befogni, annak ellenére sem, hogy Maltese Cross mindent megtett, hogy a hajrában csökkentse a különbséget.

James J Braddock a harmadik helyen végzett, de míg a tegnapi Joseph O'Brien napja volt, most már minden az édesapjáról, Aidan O'Brienről szól, aki immár 12. alkalommal, zsinórban negyedszer készítette fel a Derby győztesét.

12.jpg

„Őszintén szólva, olyan könnyű volt! Wayne [Lordan, aki az Actiont lovagolta - a szerk.] ott volt előttem, hogy diktálja a tempót, és ő az élről vezetve szinte soha nem hibázik. A ló imádja ezt a talajt, és minden olyan erőfeszítés nélkülinek tűnt számára. Nem tudok elég hálás lenni mindenkinek. Ez a második szezonom a Coolmore-nál, és életre szóló barátokat szereztem ott. Még fel sem fogtam igazán, mi történt. Amikor lefelé haladtunk a lejtőn, és Wayne már erősen lovagolt, tudtam, hogy nekem még rengeteg tartalékom van. Bárcsak én is olyan higgadt tudnék lenni, mint ez a ló volt!” – mondta Whelan, aki ezzel a kilencedik különböző zsoké lett, aki Derby-győzelmet szerzett Aidan O'Brien számára.

A 3-1-es favorit, Benvenuto Cellini, annak ellenére nem indulónak lett nyilvánítva, hogy lefutotta a távot. A felülnézeti televíziós felvételek alapján úgy tűnt, hogy a ló bal hátsó lába még a rajtgép egyik tartóelemén volt, amikor az ajtók kinyíltak. Emiatt a bírók arra jutottak, hogy nem kapott tisztességes rajtlehetőséget, ezért utólag nem indulónak nyilvánították. Bizonyos fogadási típusoknál a rá elhelyezett tétek visszajárnak.

Ezzel Camelot az ír után immár angol Derby-nyerőt is adott, továbbvíve Kincsem örökségét.

l_chatgpt_image_2026_jun_4_17_12_58.png

képek:  @HorseRacing_Net X

süti beállítások módosítása