Paul Mellon (1907. június 11, Pittsburgh, Pennsylvania, Egyesült Államok – 1999. február 1, ) telivér versenyló tulajdonos és tenyésztő.
Nagyapja és édesapja a Mellon Bank révén megteremtették a boldogulásának alapjait, és Paul neve a Fortune magazin 1957-es listáján már a leggazdagabbak között szerepelt.
Nem egyszerűen Hall of Fame elismerésben részesült, hanem abban a mindössze öt fős exkluzív klubban látható a neve, akik megkapták a „Exemplars of Racing”, azaz “A versenyzés példaképei” címet is. Sőt egy még szűkebb társaságnak is tagja: mindössze négy futtató mondhatja el magáról a világon, hogy Epsom és Kentucky Derbyt nyerő lova is van. Michael Tabor, Ahmed bin Salman bin Abdulaziz Al Saud és John W. Galbreath mellett ő a negyedik.
Egyetemi tanulmányai után, megnősült majd 1940-ben csatlakozott a hadsereghez. Mivel Angliában is tanult hallatlanul kötődött a szigetországhoz és annak kultúrájához.
Felesége, Mary Conover Brown (akitől két gyermeke született) 1946-ban asztmás rohamban halt meg. Mellon életében három dolog játszott jelentős szerepet: A képzőművészet iránti rajongása, a versenyistállója (a Rokeby Stables) és a jótékonykodás. Támogatottjainak se szeri, se száma.
Legjobb lovai, a Kentucky Derby győztes Sea Hero, Arts and Letters, Fort Marcy (utóbbi kettő Év Lova is volt) és Mill Reef. A tenyésztők között is kétszeres Eclipse Awards győztes.
Az 1993. évi Magyar Derbyt nyerő Finavon tenyésztője
1992-ben megjelent önéletrajzi kötete, Reflections in a Silver Spoon címmel. 1999-ben otthonában (Upperville, Virginia) hunyt el.