Tisztelt Olvasóink! Új sorozatba kezdünk a mai napon. Megpróbáljuk a lehetetlent. Öt részben elmeséljük, 1970, 1980, 1990, 2000 és 2010 történéseit a nagyvilágból.
Mivel mind az öt etszendőről könyv hosszúságú cikk születhetne, így igyekszünk kiragadni a lényeget, de azért ez nem könnyű feladat majd meg fogják látni.
Következzék tehát elsőként 1970 krónikája. Az az év amikor Budapesten elindult az M2 első szakasza, amikor az Apollo 13-at fellőtték majdnem végzetes útjára, amikor Brazília veretlenül nyerte a mexikói labdarúgó-világbajnokságot, amikor elhunyt Latabár Kálmán, amikor Brian May, Freddie Mercury és Roger Taylor megalakította a Queent, igaz feloszlott a Beatles.
Idehaza a 48. Magyar Derbyt Vas József nyerte Norberttel, de a páros nem is állt meg itt, a Csehszlovák Derbyben is legyőzhetetlenek voltak.
Ez az esztendő a lóversenyzésben, Európában egyértelműen Nijinsky uralkodása volt. Northern Dancer fia nem csak a Hármas Koronát nyerte meg, hanem, az Ír Derby és a „King George” trófeáját sem engedte át másnak. Utóbbiban az előző évi derbynyerőt, Blakeney-t verte, és csak Párizsban ért véget káprázatos győzelmi sorozata.
Ott második Sassafras mögött, akinek nem ez volt egyetlen kiugró sikere, hiszen nyáron a derbyben is győzött Chantillyban.
A nyerő telivér, a magyar bankár és ügyvéd Plesch Árpád tulajdonában volt, aki mindössze négy évvel élte túl legnagyobb futtatói sikerét.
Az Államokban viszont nincs Triple Crown igaz született egy későbbi bajnok. A Kentucky Derbyt a nagy Bold Ruler unokája, a nyitóképen látható Dust Commander nyerte, aki nem hagyott feledhetetlen eredménysort hátra, igaz egy újabb bajnokot igen. Fia, Master Derby 1975-ben Preakness hős lett. De a futamnak volt még egy érdekessége. Íme:
#OTD in 1970, jockey Diane Crump became the first woman to ride in the Kentucky Derby; she finished in 15th place aboard Fathom. (The winning horse was Dust Commander.) pic.twitter.com/sfkub1T2lU
— AP Images (@AP_Images) May 2, 2018
A Preakness 1970-es győztese viszont az év igazi csillaga, hiszen Personality a „középső ág” mellett, még négy nagyversenyt nyert és nem hivatalos Év Lova lett. (Csak egy esztendővel később, 1971-ben indult az Eclipse Award, mármint ebben a formájában. Addig sok hasonló címet osztottak. 1970-ben például a DRF American Horse of the Year címét pl. Fort Marcy nyerte el, történetüket korábban meg is írtuk.)
Az extra-hosszú Belmontban egy szomorú apropója lett a futamnak, hiszen februárban hunyt el, Hirsch Jacobs tréner, aki így nem élhette meg, hogy kedvence High Echelon elsőként ér célba a “harmadik ágban”. A három TC futamot tehát három különböző telivér nyerte. Whitney-t Judgable, a Santa Anita Handicapet pedig, az immár hétéves Nearco unoka, Quicken Tree húzta be.
Ausztráliában egy könnyen feledhető Melbourne Cup győztest láthattunk, hiszen a szürke Baghdad Note a Caulfiled Cup harmadik helyezése után, 25/1-hez adott odssal is csúcsra jutott Flemingtonban, de ezt követően három éven át nem tudott versenyezni, mert megsérült. Később a rendőrség vette állományába. A már említett Caulfiled Cupot Beer Street, a COX Plate-et pedig Abdul nyerte.
Ebben az esztendőben hunyt el Citation de születtek olyan későbbi bajnokok, mint pl. Dahlia, Forego vagy Mr Prospector. És persze 1970-ben látta meg a napvilágot az a két telivér, akik három évvel később örökre emlékezetes, bár meglehetősen egyoldalú rivalizálásba kezdett, azaz Sham és Secretariat.
A következő kiadásunk értelemszerűen 1980 eseményeit fogja taglalni.
kép: hugovickers.co.uk