Mi is ott voltunk a döntő harmadik felvonásán.

Negyed háromkor már hosszú sorok álltak a Tiszaligeti Sportcsarnok előtt a bejutásban reménykedve, hiszen az előzetesen meghirdetettek alapján ezúttal ez jóval hosszadalmasabb volt. Védettségi igazolvány-, testhőmérséklet-, és alkohol ellenőrzésen kellett átesniük a szurkolóknak.

A fél négyes feldobáskor aztán a megszokott pokoli hangulat fogadta a feleket, no és főleg Váradi Benedeket, aki ellen gyakorlatilag végig tüntetett a hazai publikum. (Ha esetleg valaki nem tudná: a döntő második meccsén eljátszott egy szabálytalanságot, így az Olaj legjobbját Cakarunt kiállították, így nem játszhatott, míg ő csak technikai faultot kapott színészkedésért.) Más kérdés, hogy nem Váradira kellett volna haragudni, hanem arra a játékvezetőre, aki finoman fogalmazva „megkajálta” a szitut.

A Falco óriási esélyt kapott legjobbját vesztett riválisa ellenében és jól is kezdte a találkozót. Olyannyira, hogy a Szolnok az első félidőben egyáltalán nem találta a ritmust, mindössze 27 pontra volt képes. Mondanunk sem kell, hogy ez elégtelen teljesítmény még egy alapszakasz meccsen is, nem, hogy egy bajnoki döntőben.

A piros-feketék nem tüzeltek ugyan jól, de a védekezésük remekült állt össze, hiszen Váradiék is mindössze 35 pontot jegyeztek 20 percnyi játék után.

Az öltözőből azonban mintha két másik csapat jött volna ki. A Szolnok sokkal magasabb fordulatra kapcsolt és megkezdte hátránya ledolgozását. 9:0-ás futásuk után a  mérkőzésen először vezettek és szinte felrobbant a Tiszaligeti Sportcsarnok. A szurkolók örömtáncba kezdtek és félmeztelenre vetkőztek a lelátón. A megszerzett előnnyel kiválóan sáfárkodtak és már-már győztesnek tűntek, amikor is a liga legjobb játékosa, Perl Zoltán egalizált. Csakúgy, mint az első mérkőzésen, csak most 1.9 másodperc volt hátra. Jelen esetben azonban elmaradt a katarzist hozó tripla, így jöhetett a hosszabbítás. (65:65)

A szolnokiak dicsérete, hogy a pontgyáros Falcot tartalékosan is 65 ponton tartották.

A ráadásban Pongó öt pontjával robbantott az Olajbányász és kosarai kapcsán az jutott eszünkbe, hogy az ismét tarthatatlan és mindhárom meccsen minimum 20 pontot (27,20,25) jegyző Perl Zoltán egymaga "többet ér", mint az Olaj összes magyar játékosa együttvéve, kivéve természetesen Pongót. Ezért tettük őt a nyitóképre. Máté pontjai olyan lendületet adtak csapatának, hogy onnan már nem volt visszaút, így az előzetesen sokkal esélytelenebbnek vélt hazaiak ezt a találkozót is megnyerték, 2:1-re alakítva ezzel a bajnoki döntő állását. 

"Büszkeséggel tölt el ez a csapat! Nem csak a mai győzelem okán, hanem az egész idényben mutatott példaértékű hozzáállásuk miatt is. Hogy a legnehezebb, legkeményebb helyzetekben sem adjuk fel! Lehet sokan nem fogadtak volna ránk ezen a mérkőzésen, de mi ma is kitettük a szívünket." - mondta Gasper Potocnik a győzelem után.

Ezzel pedig óriásit változtak az esélyek. Ha Cakarun távolléte miatt meggyengült Olajt sem tudta padlóra küldeni az Okorn alakulat, akkor nagyon nehéz elképzelni, hogy majd éppen az ötödik, a mindet eldöntő, elképesztő hangulatú találkozón tudn(án)ak nyerni "a szolnoki pokolban".

Hogy milyen volt a hangulat tegnap a csarnokban? Erről leginkább Váradi Bendeket kellene kérdezni, aki NULLA pontra volt képes a döntő harmadik felvonásán. Folytatás pünkösdhétfőn, Szombathelyen.

Bajnoki döntő harmadik mérkőzés:

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely h.u.: 81-77 

(13-20, 14-15, 22-9, 15-21, 16-12)

Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok 

Szolnok: Warner 21/3, Badzim 16/6, Kovács 2, Subotic 20/3, Taiwo -. Cserék: Pongó 8/6, Rudner -, Gibson 9/3, Zsíros 5/3, Juhos -.

Falco: Anderson 16/12, Váradi -, Benke 8, Bruinsma 14, Keller 7. Cserék: Perl 25/3, Barac 7.

Itt kívánunk boldog születésnapot barátunknak, az örökifjú, kilencvenkétszeres válogatott Wittmann Krisztiánnak!

Fotók: HunBasket